Medián: 13 százalékpont a Tisza előnye a biztos választóknál, a Fidesz tudott javítani nyár eleje óta

1542

A Tisza Párt stabil előnyét mutatja a Medián szeptember elején készített reprezentatív közvélemény-kutatása, derül ki a HVG összefoglalójából. Az intézet legfrissebb, szerdán publikált adatai szerint az erőviszonyok érdemben nem változtak, a Fidesz azonban elért némi javulást bizonyos választói rétegekben, ezzel csökkentve hátrányát, de a Tisza bázisából nem tudott leszakítani.

A biztos szavazók között 13 százalékpontos előnyt mértek a Tiszának, amely 51 százalékon áll, a Fidesz pedig 38 százalékon.

A Medián júniusban a Tisza Párt előnyét még 15 százalékpontra mérte. Azóta Magyar Péter pártjának támogatottsága a biztos választók között nem csökkent, a kormánypártok azonban 2 százalékpontot javítottak. A teljes népességben a Tisza 37 százalékon áll, míg a Fidesz 30 százalékon, a párt nélküliek hányadát 22 százalékra teszik. A demográfiai adatok alapján az látszik, hogy júniushoz képest erősödött a Fidesz a kisebb városokban és a legfeljebb nyolc általánost végzett választók körében.

A két nagy párt után továbbra is a Mi Hazánkat támogatják legtöbben, azonban a párt támogatottsága a parlamentbe jutás küszöbe alá esett. A biztos választók között csak 4 százalékra mérték őket, míg nyár elején még 5 százalék fölé becsülték a párt támogatottságát. A Demokratikus Koalíciót 2, a Kutya Pártot 3 százalékra becslik a biztos választóknál, egyik sem lenne elég a parlamentbe jutáshoz.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke most is reagált a friss adatokra. A Facebookon azt írta, hogy pártja továbbra is „őrzi a tetemes előnyét” Orbán Viktor pártjával szemben, aki szerinte hamis adatokat hangoztat, hogy mérsékelni tudja a Fideszen belüli feszültségeket.

A múlt héten a 21 Kutatóközpont közölte az augusztus utolsó napjaiban készített közvélemény-kutatását, amely a Medián szeptemberi számaihoz hasonló eredményeket mutatott. Ők a biztos választók között a Tisza támogatottságát 52, a Fideszét 36 százalékra mérték. Hasonló tendenciát mutatott a Republikon pár nappal korábbi mérése is, ami szerint szintén hibahatáron belül változtak a preferenciák.

A Telex folyamatosan követi a Medián, a 21 Kutatóközpont, az Idea, a Nézőpont, a Publicus, a Republikon és a Závecz 2024. június 9. óta publikált, nyilvánosan elérhető és leginkább összevethető kutatásait. Az egyes kutatások eredményeit a pontokra kattintva lehet megnézni, a vonal pedig a pártok átlagát jelzi. Ez alapján jól megfigyelhető egy általánosabb trend, hogy miként alakult a Fidesz, a Tisza és más pártok támogatottsága az elmúlt időszakban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!