Az SZGYF rágalmazásért tett feljelentést, miután a gyerekvédelmi szakember kitálalt a problémákról
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) feljelentést tett többek között rágalmazás miatt, miután Kuslits Gábor gyermekvédelmi szakember a rendszer hiányosságairól adott interjút a Válasz Online-nak.
„A Főigazgatóságot érintő valótlan és rágalmazó állításait, és a közöltek miatt rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon”
– írták.
Kuslits az interjúban többek között arról beszélt, hogy van gyermekotthon, ahol nincs ablak a csoportszobában, és arról, hogy mikor úgy volt, hogy Orbán Viktor meglátogat egy intézményt, és kiderült, hogy az beázott, az SZGYF munkatársa fenyőgirlanddal takarta el a hulló vakolatot.
Az interjúban szóba került a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója is, akit emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással gyanúsítottak meg a nyáron. A gyanú szerint az 57 éves férfi egy női társával prostituáltként futtathatott több nehéz sorsú lányt, akik a gyermekotthonban nőttek fel. A gyermekvédelmi dolgozók hiába jelezték gyanúikat a javítóintézet vezetője miatt, évekig nem történt semmi az ügyben.
A Tegyesz vezetőjeként viszonylag hamar Kuslits látóterébe került a férfi, de sehogy sem tudta eltávolítani. „2014. január 1-től, a gyermekvédelmi gyámság megjelenésével elkezdtek érkezni a hírek róla. A Zirzen Janka Gyermekotthon igazgatója kérte, hogy segítsek neki, mert konkrétan azzal a helyzettel küzdött, hogy megállt a gyermekotthon előtt egy autó, beszedték a lányokat és elvitték őket.”
Kuslits azt mondta, hogy erről szóltak a rendőrségnek, ahonnan először megnyugtató választ kaptak, de később nem történt változás. Az SZGYF közleményében most azt írja, hogy „ha Főigazgatóság volt dolgozójának valóban tudomása volt bűncselekmény elkövetéséről, akkor gyermekvédelmi szakemberként, különösen vezetőként, törvényi kötelessége lett volna azt jelezni a Főigazgatóság és a hatóságok irányába. Ezt nem tette meg, helyette azt a gyermekvédelmi rendszert vádolja, amelynek korábban vezetője volt, és az akkor eltussolt ügyek kapcsán teszünk folyamatosan feljelentéseket még napjainkban is.”