A Magyar Posta nem árulja el, miért mondta le a rendezvényt a Tisza Párt alelnökének szállodájában
„A Lounge Event Kft.-vel fennálló szerződés alapján a Magyar Posta bármikor elállhat a megrendelt rendezvénytől” – ezt válaszolta a Magyar Posta a Telexnek arra, miért mondták le a rendezvényüket a Tisza Párt új alelnökének balatonfüredi szállodájában.
Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt Kötcsén bemutatott harmadik alelnöke beszélt arról egy keddi videóban, hogy a családja tulajdonában lévő balatonfüredi Hotel Margarétában egy állami vállalat lemondott egy kétnapos, százfős foglalást 16 órával a rendezvény kezdete előtt, és egy nappal azután, hogy Forsthoffer beszédet mondott a Tisza Párt kötcsei rendezvényén. Forsthoffer azt mondta: a Magyar Posta már többször tartott a szállodájukban rendezvényeket, és szerinte „felsőbb utasításra” mondták le a foglalást.
A Magyar Posta szerint a rendezvényt szervező Lounge Event Kft.-vel fennálló szerződés alapján bármikor elállhatnak a megrendelt rendezvénytől. „Az érintett vállalkozót kár nem érte, hiszen a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt szerződéses feltételeknek, mint minden esetben, így most is eleget tesz” – írták a Telexnek. Arra azonban nem válaszoltak, hogy miért mondták le a rendezvényt a balatonfüredi Hotel Margarétában.
Kerestük a Hotel Margarétát is, hogy megtudjuk, valóban nem érte-e kár a szállodát a rendezvény lemondása miatt. Amint válaszolnak, beszámolunk róla.
A NER legnagyobb kedvezményezettjei közé tartozó, az állami közbeszerzéseken rendre nagy sikereket elérő, Balásy Gyulához köthető Lounge Event Kft. a Telex megkeresésére korábban azt írta: a megrendelő „technikai okok” miatt mondta le a rendezvényt a Tisza Párt alelnökének szállodájában.