Nem talált szabálytalanságot a melegek mellett kiálló pszichológusok elleni eljárásban a Pázmány rektora

391

Nem talált „szabálytalanságot az etikai eljárás lefolytatásában vagy a munkaügyi intézkedés megtételében” Kuminetz Géza György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora – derült ki az egyetem vezetőjének a HVG-hez eljutott leveléből.

A Pázmány három pszichológus oktatójával szemben „etikai vétség elkövetésének gyanújával” indított eljárást az egyetem bölcsészkara. Az eljárást azután indították, hogy az oktatóknak – Kengyel Judith Gabriellának, Zsila Ágnesnek és Szondy Máténak – a Pride előtt egy, a melegek kirekesztéséről és a szivárványcsaládokról szóló cikkük jelent meg a HVG360-on. Ebben a szerzők többek között azt állították, hogy tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.

Az érintett oktatók figyelmeztetésben részesültek, és egy továbbképzésre küldték őket, hogy megismerkedjenek a katolikus egyház tanításával.

Augusztusban két oktató beadta a felmondását, így csak Zsila Ágnes kezdte meg a tanévet az egyetemen. Őt viszont a kar dékánja, Birher Nándor a katolikus katekizmusból akarta feleltetni minden héten, és tudtára adta, hogy szeretné, ha Zsila részt venne a szerda reggeli szentmiséken is.

Zsila ezután az egyetem rektorához fordult, és kérte az ügy felülvizsgálatát. Kuminetz Géza György rektor azonban azt válaszolta, hogy a dékán döntését nem áll módjában felülvizsgálni „tartalmi megalapozottság vagy arányosság tekintetében”.

A HVG szerint Kuminetz nem talált megalapozottnak semmilyen panaszt: azt írta, hogy a Zsila Ágnes által felhozott „elfogultsági kifogások” az etikai bizottság tagjaival kapcsolatban még csak a gyanúját sem alapozzák meg semmilyen összeférhetetlenségnek.

Az egyetem vezetője azt írta a cikk tartalmáról, hogy Pázmány Péter Katolikus Egyetemen nem alkalmaznak semmilyen hátrányos megkülönböztetést vagy korlátozzák a tudományos kutatás szabadságát, de szerinte alapvető elvárás az egyház tanításának tiszteletben tartása. Mint írta, a kettő között nincs ellentmondás.

„Tudomásom szerint azonban lehetőséget kapott, hogy egy a dékán úr által tartott továbbképzés keretében megismerhesse, mi egyeztethető össze a katolikus tanítással, hogy a jövőben ebből ne legyen félreértés” – írta zárásként Kuminetz Zsila Ágnesnek.

Zsila a rektor levele után adta be a felmondását. Szerdán közös levélben búcsúztak a Pázmány felmondott oktatói. Ebben azt írták, döntésüket elsősorban tudományos, szakmai és etikai meggyőződésük alapján hozták meg.

„Hiszünk abban, hogy a különböző tudományterületek álláspontjainak társadalmi érdeklődésre is számot adó színvonalon történő, érdemi megvitatását és a konszenzus kialakítását nem a tudományos munka iránt elkötelezett munkatársak ellen indított etikai eljárás és büntetés szolgálja” – írták búcsúlevelükben.

Már több száz pszichológus és társadalomtudós aláírta azt a petíciót, amelyben kiállnak a Pázmány pszichológus oktatói mellett. Rajtuk kívül az egyetem hallgatói is petíciót indítottak, ezt cikkünk megjelenéséig már több mint nyolcezren aláírták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!