Magyarország egyelőre a béke szigete. De nagyon óvatosnak kell lennünk. Akik ma újságírókat lökdösnek, vagy az akasztásukról fantáziálnak, akik merényletet imitálnak a színpadon, azok ugyanannak a gyűlöletpolitikának az írmagjait vetik el, amely más országokban tragédiákhoz vezetett.
– posztolta Orbán Viktor péntek reggel a Facebookon, nem sokkal a szokásos közrádiós interjúja előtt. A miniszterelnök a poszt elején előbb a szerdán lelőtt Charlie Kirk amerikai konzervatív politikai influenszert, majd a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni tavalyi merényletet és a cseh Andrej Babiš elleni támadást hozta fel példaként arra, hogy szerinte bosszúból, fenyegetve, nem lehet választást nyerni.
Orbán a posztra a szokásos pénteki rádióinterjújában is utalt, a bevándorlás kérdését említve. „Ez olyan, mint a fogkrém, ha kinyomtad a tubusból, többé már nem tudod oda visszatenni” – mondta Orbán, azt mondta, együttérez azokkal, akik elvándorolnak egy háborús országból, de agresszióhoz vezet, ha idejönnek.
„Nyugalom, csigavér, mielőtt színpadi performanszokat adunk, gondoljuk át, hogy fel akarunk-e bárkit akasztani a színpadon.”
Az újságírók lökdösésének említésével a miniszterelnök nagy valószínűséggel arra gondolt, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a Mandiner munkatársával feszült össze vasárnap Kötcsén, az akasztással egy másik incidensre, a színpadi merénylettel pedig Majka Csurran, cseppen című számának show-elemére utalhatott.
Ruszin-Szendi Romulusz a Mandiner munkatársával feszült össze vasárnap, Kötcsén. A jelenetről a Mandiner tett ki egy rövid videót, amin az látszik, hogy a Tisza politikusa kétszer is eltaszítja magától a mandinerest. Az viszont nem derül ki a felvételből, hogy mi vezetett a konfliktushoz, a videót azzal a szöveggel posztolta a Mandiner, hogy a Tisza adóterveiről kérdezték a volt vezérkari főnököt.
Majka januárban adta ki az azóta 25 millió feletti megtekintésnél járó, Csurran, cseppen című dalát, melynek klipjében egy fiktív ország, Bindzsisztán miniszterelnökét játssza. A sokak által erősen kormánykritikusnak tartott dal és klip körül már akkor is heves reakciók érkeztek a kormány oldaláról, de az igazi balhé csak a rapper idei, Campus fesztiválos fellépése után indult, a debreceni koncerten Bindzsisztán miniszterelnökét, azaz Majkát fejbe lőtték, a kormánysajtó pedig azt kommunikálta, hogy ezzel Majka Orbán Viktor megölésére buzdít.
Majka később azt nyilatkozta, hogy csak egy gegnek szánta a dolgot, de ekkor már mindegy volt, beleszállt a teljes kormánymédia, megszólalt Nagy Feró, Bayer Zsolt, Orbán Balázs, Semjén Zsolt, Szijjártó Péter, de még maga a miniszterelnök is. A Magyar Nemzet aztán az OTP-be, a Hellbe és a One-ba is beleállt, amiért Majkát szponzorálják, előbbi kettőről azonban hamar kiderült, hogy nem szponzorai Majkának, hiába támadta őket Menczer Tamás is. A One viszont – amivel Majka valóban együttműködött mint márkanagykövet – felbontotta szerződését a rapperrel, aki úgy reagált, egyeztet az ügyvédeivel az ügyről.
Majka már korábban egészpályás letámadást kapott a NER-től, de ő csak profitál ebből, hogy miért, az kiderül ebből a cikkből.