A volt győri polgármester szerint nem a politikai kapcsolatai miatt kapott ötmillió forint állami támogatást a felesége Papagájmentő Alapítványa
Egymilliárd forint állami támogatást osztott szét állatvédő szervezetek között a Bethlen Gábor Alap egy májusban kiírt pályázaton. A szeptember 8-án kihirdetett eredmény szerint az Igazságügyi Minisztérium által biztosított keretből 443 szervezet nyert 500 ezer forinttól 15 millió forintig terjedő támogatást. Az átlagos megítélt támogatási összeg kicsivel kevesebb mint 2,3 millió forint volt. A pályázat kiírása szerint a támogatást működési költségekre, ivartalanításra vagy állatorvosi kiadásokra, gépjármű beszerzésére, illetve telephely fejlesztésére fordíthatják az állatvédők.
A pályázat eredményeinek kihirdetése után a közösségi médiában több állatmentő alapítvány panaszkodott arra, hogy csak néhány százezer forintos támogatást kaptak, és többen azt is kifogásolták, hogy a győri Papagájmentő Alapítvány viszont ötmillió forintot. Ennek a 2021 óta létező alapítványnak Dr. Dézsiné Szentes Veronika, Győr korábbi fideszes polgármesterének, Dézsi Csaba Andrásnak a felesége a kuratóriumi elnöke. A Telexnek nyilatkozó állatvédő szervezetek azt mondták, nem ez az első alkalom, hogy felháborodtak, mennyit kaptak a Papagájmentők.
Dézsi Csaba Andrásról régóta lehet tudni, hogy szereti a papagájokat, Facebook-oldalára gyakran posztol a madaraikról, de a TV2 Mokka című műsorában is beszélt már róla, hogy már gyerekkorában is volt papagája. Két papagájokról szóló gyerekkönyvet is írt, egy húsvéti videójában pedig azzal a papagájos bögrével büszkélkedett, amit Orbán Viktortól kapott ajándékba.
A Papagájmentő Alapítványt 2021-ben indította Dézsiné Szentes Veronika, de a közösségi oldaluk alapján Dézsi is aktívan részt vesz az eseményeiken, legutóbbi szemléletformáló eseményükön egy Pici nevű kék-sárga arát mutatott be a gyerekeknek.
„Minden évben ez van” – mondta egy állatvédő szervezet képviselője a Telexnek. Többen is úgy emlékeznek, hogy a Papagájmenő Alapítvány az elmúlt években mindig „meglepően nagy összegű” támogatást kapott az állami pályázatokon. Több állatvédő szervezet képviselője is úgy nyilatkozott, politikai indokokat sejt az ötmilliós támogatás mögött. Egyikük azt mondta, egyesülete évente nagyjából 70 millió forintból működik, ebből 30 millió forintot tesznek ki az állatorvosi költségek, ehhez képest a pályázaton 1,7 millió forintot nyert. Azt mondta, a Papagájmentő Alapítvány ötmilliós támogatása azért keseríti el, mert „senki sem ismeri, hogy milyen tevékenységük van”. Minden nyilatkozó egyetértett, hogy igazságosabb lett volna, ha egyenlően osztják el a támogatást az összes állatvédő szervezet között.
A Papagájmentő Alapítvány beszámolói szerint tavaly nem kaptak állami támogatást, így összesen 1,5 millió forint bevételük volt támogatásokból. Előtte viszont két évben is 8,5 millió forint támogatást kaptak. Ezekben az években az alapítvány 20 millió forint körüli összegből működött, a többi bevételük is adományokból származott.
„Nem szép dolog”, hogy más állatvédő egyesületek azt kifogásolják, hogy a Papagájmentők mekkora támogatást kaptak – mondta a Telexnek Dr. Dézsiné Szentes Veronika, a Papagájmentő Alapítvány kuratóriumának elnöke. Szerinte Magyarországon az a nézet terjedt el, hogy csak a kutyák és a macskák érdemelnek támogatást, pedig a „sünmentés is épp olyan fontos”. Arra a kérdésre, hogy a férjének volt-e befolyása arra, hogy mekkora összeget ítéltek meg a Papagájmentőknek, azt válaszolta, „nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen befolyása van”, mert már nem politizál.
Szerinte minden állatmentő egyesületnek meg kéne köszönnie, hogy kapott támogatást, összegtől függetlenül. Azt mondta, ha a Papagájmentők csak 800 ezer forintot kapott volna, ő azt is megköszönte volna, és akkor sem gondolná, hogy egyenlően kellene elosztani a támogatást minden szervezet között.
Hozzátette, hogy a teljes igényelhető összegre, vagyis 15 millió forintra pályáztak, ebből ítéltek meg nekik ötmilliót. Azt mondta, hogy a Papagájmentő Alapítvány a pályázatban ahhoz a röpdéhez kért támogatást, amit jelenleg 20 millió forintból építenek a 70 madaruknak. Azt mondta, ennek az építkezésnek csak kis részét fedezi a támogatás, a többit így is saját zsebből kell kifizetniük.
Azt is hozzátette, nemcsak az alapítvány épületeiben, de náluk otthon a nappaliban is vannak már mentett papagájok, és gyakran saját költségen mentenek állatokat, mert nekik az élet fontos, nem az, hogy mennyibe kerül a mentés. Mint mondta, autóztak már saját költségen Budapestre madárért, és macskát is mentettek már a saját pénzükön. Hozzátette azt is, hogy a Papagájmentők nemrég állatkert minősítést kapott, vagyis előre megbeszélt időpontban látogatható az alapítvány.
Felhívtuk Dézsi Csaba Andrást is, aki arra a kérdésre, hogy volt-e ráhatása a felesége alapítványának megítélt támogatás összegére, azt mondta, nem szokott közbenjárni a felesége ügyében. „Mi annál sokkal tehetségesebbek vagyunk”, mondta. Szerinte rossz nézni, hogy az állatvédő egyesületek nem fognak össze. Arra a kérdésre, hogy nem lett-e volna igazságosabb, ha minden szervezet ugyanakkora összegű támogatást kap, azt válaszolta: „dehogynem, ezt úgy hívják, hogy kommunizmus”, majd hozzátette, hogy szerinte egy ilyen elosztás „roppant igazságtalan” lett volna.
Egyébként szerinte egyáltalán nem túlzó az ötmillió forintos összeg, amit a felesége alapítványa kapott. Ő is elmondta, hogy náluk otthon is „mindenhol” vannak papagájok. Azt is hozzátette, polgármestersége alatt nagyjából 70-100 millió forintos támogatást nyújtott Győr önkormányzata állatvédő szervezeteknek, és ebből a Papagájmentők nem kaptak.