A DK és Jámbor a parlamentben vizsgálná ki, hogy orgiáztak-e politikusok állami gondozott gyerekekkel
Jámbor András, a Szikra Mozgalom képviselője, a Párbeszéd képviselőcsoportjának tagja mellett a Demokratikus Koalíció is parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Kuslits Gábor interjúja után.
„Nem tudok úgy élni ebben az országban, hogy tudom: két magas rangú politikushoz szállítottak fiúkat és lányokat, és 15 éven át semmi következménye nem lett” – fogalmazott Jámbor a Facebookon.
Dobrev Klára azt szeretné kideríteni, hogy kik azok az álszent, magukat keresztény-konzervatívnak valló, jobboldali politikusok, akik titokban évekig használták ki szexuálisan az állami gondozott gyerekeket.
Kuslits Gábor gyermekvédelmi szakember azt is nyilatkozta még, hogy van gyermekotthon, ahol nincs ablak a csoportszobában. Amikor Orbán Viktor miniszterelnök meglátogatott egy intézményt, és kiderült, hogy az beázott, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) munkatársa fenyőgirlanddal takarta el a hulló vakolatot.
Karácsony Gergely főpolgármester már csütörtökön kiállt a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat egykori vezetője mellett, akit Gulyás Gergely miniszter is betámadott a Kormányinfón. Az SZGYF feljelentést tett Kuslits ellen, többek között rágalmazás miatt.
Az elmúlt 15 évben egyetlen parlamenti vizsgálóbizottság sem tudott felállni az ellenzék kezdeményezésére, a fideszes többség minden ilyen alkalommal leszavazza az erről szóló javaslatot.