Megelőzhető lett volna a 2023-as sápi vonatbaleset, de kispóroltak egy biztonsági berendezést
Lezárult a vizsgálat a 2023-as Sápon történt vasúti baleset körülményeiről, amivel kapcsolatban Hadházy Ákos azt írta, megelőzhető lett volna, ha a nem sokkal korábban felújított vasútvonalon működik minden biztonsági berendezés. A független országgyűlési képviselő a baleset vizsgálatáról szóló minisztériumi zárójelentés ismeretében posztolt.
2023 novemberében egy magáncég teherszállító vonatán elaludt a mozdonyvezető, és fékezés nélkül szemből belehajtott egy álló személyvonat mozdonyába. A baleset körülményeit részletesen vizsgálva az Építési és Közlekedési Minisztérium két okot azonosított a zárójelentésben. Az egyik az, hogy a vonatvezető elaludt, a másik az, hogy a két hónappal a baleset előtt lezárult átépítésen nem építettek ki minden biztosító berendezést azon a vasútvonalon.
A jelentés szerint teljes átépítés zajlott a Püspökladány–Biharkeresztes vonal érintett szakaszán, „azonban a vonatbefolyásolás pályaoldali elemei nem lettek kiépítve, ezért a tehervonat mozdonyának vonatbefolyásoló berendezése sem állíthatta meg a vonatot”. A vonatbefolyásoló rendszer célja az, hogy hasonló esetekben vészfékezéssel megállítsa a vonatot, ha a vezető valami miatt áthalad egy tilos jelzésen – legyen az figyelmetlenség, elalvás vagy rosszullét miatt.
A vizsgálatban azt is megállapították, hogy ha lett volna működő berendezés, az időben megállította volna a vonatot.
Kiderült az is, hogy semmilyen kockázatelemzés nem történt a felújított pályáról, aminek nem tudni az okát. Folyamatban van ugyan egy korszerű, egységes európai vonatbefolyásoló rendszer (ETCS) kiépítése, ennek elkészülte viszont csak 2050 körül várható.
A Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonal felújításakor még nem Lázár János jelenlegi építési és közlekedési miniszter felelt a területért, azonban a 2023-as átadáskor már ő vezette ezt a tárcát. Hadházy Ákos szerint ezért mindebben a miniszternek is van felelőssége. A tehervonat vezetője várhatóan börtönbe vonul, politikust viszont nem vontak felelősségre.
„Úgy látszik a biharkeresztesi vonalon úgy működik a biztonsági rendszer, ahogyan a minisztérium és a MÁV elvárja: sehogy”
– írta Hadházy.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium délután reagált a képviselő posztjára, és az alábbi közleményt adta ki: „Hadházy Ákos képviselő csúsztat, spekulál, hazudik. Az általa közölt jelentések azért nyilvánosak, mert az ÉKM-nek és a MÁV-csoportnak nincs takargatni valója. Minden baleset okát feltárjuk, a szükséges intézkedéseket megtesszük. A magyar vasút számos kihívással küzd, de az utasbiztonságból nem engedünk. Előbb csökkentjük a sebességet vagy váltunk közlekedési módot, mint bárkinek a biztonságát veszélyeztetnénk. Ezzel ellentétes dolgot sugallni és nagy-nagy felelőtlenség és rendkívül káros.”
A 2023-ban történt balesetben mindkét mozdonyvezető, a jegyvizsgáló, illetve a vonaton tartózkodó öt utasból négyen megsérültek. A személyvonat vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett, három és fél órába telt, mire kiszabadították a roncsok közül.
A cikket frissítettük az ÉKM későbbi közleményével.