A kormány elhencegett azzal, hogy felújított egy kórházi részleget. Öt éve

A kormány elhencegett azzal, hogy felújított egy kórházi részleget. Öt éve
A Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet koraszülött-intenzívosztályának felújított folyosója a Kormány szeptember 9-i Facebook posztjából – Fotó: Magyarország Kormánya / Facebook

2597

„Megújult a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet koraszülött-intenzív osztálya” – büszkélkedett el a napokban Magyarország Kormánya és Takács Péter egészségügyi államtitkár is Facebook-oldalán. A kormányzati forrásból jutott új mamaszobára, korszerűbb lett a központi klíma és a császármetszésekre rendszeresített műtő is külön vezérlésű légkondicionálót kapott. Bár a propagandára költött milliárdok mellett elenyészőnek tűnik az erre költött 278 millió forint, azért jól hangzik, és fontos fejlesztésről van szó. De van itt egy kis trükk:

a felújítás több mint öt évvel ezelőtt, még 2020-ban készült el

– hívta fel figyelmünket egy olvasónk. Azt, hogy a felújítás már öt éve volt, sem a kormány, sem az államtitkár nem jelezte. És még csak azt se mondhatják, hogy az a jelenlegi, a 2022–2026-os kormányzati ciklus egyik eredménye lenne. De a Belügyminisztérium szerint ennél egyszerűbb a dolog, és ideje lenne, hogy a Telex is beszámoljon a jó hírekről is.

Arra, hogy a felújítás már öt éve történt, a kommentelők mind Takács, mind a kormány oldalán felhívták a figyelmet, Kunetz Zsombor egészségügyi szakember pedig még külön posztot is szentelt ennek. A Menczer Tamásnál is Menczer Tamásabbá lett államtitkár reagált is az egyik kommentre, ennyivel tudta le: „mindig kérditek, hogy mit csinálunk 15 év alatt. Pl. ezt” – írta. Kerestük az államtitkárt és a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, hogy miért így számoltak be erről, illetve várható-e, hogy a következő időszakban hasonló formában büszkélkednek el (évekkel ezelőtt) elkészült fejlesztésekkel.

Választ a Belügyminisztériumtól kaptunk, ők közölték, hogy „az Önök médiuma az elsők között volt és van a balliberális híroldalak között, akik elsőként kiabálják tele az online teret azzal, hogy az elmúlt 15 évben nem történt semmi az egészségügyben, ami nem igaz”. Azt írták, hogy a kormány elkötelezett a hazai egészségügy folyamatos fejlesztése mellett.

„Történetesen elkezdtük bemutatni, hogy az ország egészségügyi intézményeiben hol, milyen fejlesztések valósultak meg. Tudjuk, hogy mindez sokaknak fájhat”

– fogalmaztak. Szerintük a kétoldalú és objektív tájékoztatás ezt kívánná meg, majd azt kérték, hogy azokról a pozitív hírekről is tájékoztassuk az olvasóinkat, amelyek az egészségügy fejlesztéseiről szólnak.

A valamiért most újra megfuttatott 278 milliós beruházásról egyébként viszonylag könnyen, internetes kereséssel kideríthető, hogy nem éppen friss. Öt éve, 2020. június 11-én maga a Péterfy Sándor Utcai Kórház számolt be róla a saját oldalán: gyakorlatilag ugyanazt írták meg egy kicsit hosszabban, amit most Takács Péter és a kormány is. Az is kiderül, hogy már 2020 márciusában átköltöztették a koraszülötteket a felső emeleten átmenetileg kialakított részlegről az új részbe.

A kormány a politikai verseny kiéleződése óta igyekszik minél többször felhívni rá a figyelmet, hogy milyen fejlesztéseket, beruházásokat valósítottak meg, mi köszönhető az elmúlt 15 év Fidesz-kormányainak. Vitályos Eszter, a tavaly márciusban Szentkirályi Alexandrát váltó kormányszóvivő a szigorú időkeretek között tartott kormányinfókra egy egészen új műfajt is behozott: a jóhír-perceket. „Szeretném tájékoztatni önöket, hogy az elmúlt két hétben…” – kezdi mindig Vitályos a listaszerű felsorolását, majd kategóriákra bontva, percekig sorol fel egy csomó beruházást, amelyek a legutóbbi kormányinfó óta elkészültek az ország különböző részein. Ezekbe a felsorolásokba, ha éppen akad, akkor belefér a milliárdos autópálya-felújítás, de a kecskeméti Csipcsirip Bölcsőde felújítása is.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára beszédet mond a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet Semmelweis-napi ünnepségén a rendelőintézet aulájában 2025. június 26-án – Fotó: Kocsis Zoltán / MTI
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára beszédet mond a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet Semmelweis-napi ünnepségén a rendelőintézet aulájában 2025. június 26-án – Fotó: Kocsis Zoltán / MTI

A legutóbbi, múlt hét csütörtökön tartott kormányinfón Vitályos Eszter például azt mondta, hogy két hét alatt összesen 18 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások az országban. Említette például az új kecskeméti közösségi teret, a Rudolf Kert kislovardáját; egyes települések komplex felújítását; a békési városközpontban található galéria felújítását és Vámosmikola egyik mezőgazdasági útjának a fejlesztését is. Természetesen a végén mindig kiemeli a kormányszóvivő, hogy a kormány mennyivel járult hozzá a költségekhez.

A kormány és a Fidesz az év elején a már megszokott, az általa kijelölt ellenségre építő kampányai mellé egy újdonsággal is próbálkozott. JÓ HÍR! Magyarország meg tudja csinálni! – hirdette a kommunikációjuk, ami ekkor, ha rövid időre is, de a negatív helyett pozitív irányt vett. Ezzel egyrészt próbálták bizonygatni az Orbán Viktor által idénre ígért, de gazdasági növekedés híján elmaradt „repülőrajtot”, illetve azt, hogy mennyi, a koraszülött-intenzívhez hasonló fejlesztés történt az országban.

A kezdeti lelkesedés után aztán gyorsan alábbhagyott az új irány, gyorsan visszatértek inkább az ellenségképek gyártásához, amelyik beruházás pedig valamiért nem valósult meg, az már egyenesen a másfél éves Tisza Párt hibája, esetleg a többi ellenzéki párt brüsszeli „aknamunkájának” az eredménye. A kormány direkt jó hírek sulykolására létrehozott aloldala sem túlságosan aktív az utóbbi időben, szeptemberre még nem is jutott új jó hír.

De ahogy Takács Péter posztjából is látszik, a Tisza politikusainak támadása és a legújabb „Tisza-adózás” mellett a választás előtt hét hónappal nem mondtak le az eredményeik kommunikálásáról – még ha néha nem is említik meg, hogy mikoriak azok. Nyáron Lázár János és Gulyás Gergely is arról beszélt, hogy a fiataloknak – akiknek a körében mérések szerint simán kétharmadot szerezne a Tisza – összehasonlíthatatlanul jobb lehetőségeik vannak, mint 10 vagy 15 évvel ezelőtt, majd felsorolták a szerintük a fiatalságot segítő intézkedéseket.

Nem újdonság, nem is meglepő egy kampányban, illetve a hivatalos része előtt néhány hónappal, hogy az országban megszaporodnak a szalagátvágások. Várhatóan nem lesz ez másképp most sem, bár az újdonság, hogy arról is jó hírként számolnak be, ami öt éve készült el. A nagy beruházások átadása terén a lehetőségek talán most korlátozottabbak, Orbán Viktor viszont egyre több átadóra megy el személyesen is, ő vágta el a nemzeti színű szalagot az M44-es utolsó szakaszának átadóján, a felújított tihanyi bencés apátságnál, kedden pedig Harcosok Klubjában jelentette be, hogy Szekszárdon ő adja át a tanuszodát is, ami egyébként szerinte is „nehéz szülés volt”.

A Fidesz jóhír-kampányát az olyan szokatlanul őszinte mondatok biztosan nem segítik, mint amit például Lázár János mondott.

„Nagyon sokáig tudok arról beszélni, hogy 15 évig miért nem csináltunk semmit”

– fogalmazott a miniszter néhány hete a Tranzit Fesztiválon. Lázár egyébként az a miniszter, aki elismeri, hogy Magyarország „félkész” állapotban van, de szerinte 50 év „restanciáját” nem lehet 15 év alatt bepótolni. Lázár János azt is mondta, hogy a munkájuk befejezéséhez még legalább négy évre lenne szükségük, ami után Magyarország felléphetne a fejlett országok közé.

A Lázár-infókon a névadó elmondása szerint már tökéletesre fejlesztette annak magyarázását, hogy miért nem csináltak 15 évig semmit, jó szívvel ajánlotta ezt fideszes társainak is. Lázár János javaslata és Takács Péter, illetve a kormány új módszere, az újraátadás mellett érdemes lesz majd figyelmesebben követni a kampányra időzített nagy eredmények tálalását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!