Mint korábban megírtuk, július 5. óta az autó üzembentartója felel érte, hogy a kocsiban minden utas biztonsági öve be legyen csatolva. A jogszabályi szigorítások azonban nem álltak le, csütörtöktől hatályba lép a rendelet, ami a büntetés mértékét is meghatározza – olvasható a rendőrség honlapján.
Berzai Zsolt, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési Osztály osztályvezetője egy szerdai rendőrségi sajtótájékoztatón úgy érzékeltette a kérdés fontosságát, hogy szerinte kifejezetten rövid idő alatt lett az ötletből jogszabály, 9 hónap alatt ment végig a folyamat. Berzai a hárompontos biztonsági övet „az emberiség történetének egyik legfontosabb biztonságtechnikai fejlesztéseként” jellemezte, ami akár egymillió emberéletet is megmenthetett már. A rendőrség 2023-tól Csat(t)lakozz néven övnépszerűsítő kampányt is folytatott.
A kampány és a fokozódó büntetések hatására a balesetben megsérült személyeken belül a biztonsági övet nem használók aránya a 2022. évi 9 százalékról mostanra 6 százalék alá csökkent a rendőrség szerint. A nagy cél, hogy 2019 és 2030 között felére csökkenjen a közúti balesetben meghaltak, valamint a súlyosan sérültek száma.
Korábbi cikkünkben részletesen írtunk a biztonsági övre vonatkozó szabályok változásának hátteréről. A közúti közlekedésről szóló törvény módosításának indoklása szerint Magyarországon a passzív biztonsági eszközök, így a biztonsági öv használatának aránya még mindig elmarad az európai országok átlagától.
Az övhasználat dokumentált elmaradása esetén az illetékes rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat le, ugyanakkor az ügyek a válaszadás elmaradása vagy a hozzátartozóra hivatkozó nyilatkozatok miatt 75-80 százalékban eredménytelenül zárulnak. Az objektív felelősség körében indított eljárás lényegesen hatékonyabb, erre a célra akár egy rendőrségi kamera, egyebek mellett a VÉDA-rendszer képfelvételei is alkalmasak lehetnek. Tavaly 204 ezer esetben bírságoltak övhasználat elmulasztása miatt Magyarországon, és a közlekedési balesetek sérültjeinek tizede nem volt bekötve az ütközés pillanatában. Ez az arány 2022-ben még több mint 17 százalék volt.
Így tehát több rendelet módosításával a biztonsági öv használatát betették az objektív felelősség hatálya alá, jogi nyelven fogalmazva „a gépjármű üzemeltetője felelős azért, hogy biztonsági öv használatára vonatkozó rendelkezéseket az érintettek megtartsák”. Ellenőrzéskor a rendőr mindenkit megbírságol a kocsiban, aki nincs bekötve, a sofőr pedig előéleti pontokat is kaphat. A VÉDA-rendszerek is észlelhetik a nem bekötött öveket, ilyenkor az üzembentartó kap bírságot, hacsak nem ad le arról egy nyilatkozatot, hogy más vette használatba az autóját. Ekkor a használatba vevő személyt büntetik.