Köves Slomó szerint bizarrnak hangozhat, hogy az MTK kapja meg a Sorsok Házát, de bízik benne, hogy kedvezően alakul a projekt

421

A holokauszt gyermekáldozatainak állított volna emléket a Sorsok Háza, amiért az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) felelt, egészen mostanáig, mivel egy új törvénytervezet szerint az MTK sportegyesület veszi át a projektet. Az eddig meg nem nyitott múzeum ügyéről Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija szerdán beszélt az Egyenes Beszédben: reméli, ezzel új lendületet kap a projekt.

„Bár azt gondolom, hogy első hallásra ez egy kellően bizarr ötlet, hogy egy ilyen nemzeti holokauszt emlékközpontot egy sportegyesület kapjon meg, számomra Bóka János miniszternek a személye az talán egy reménysugár abban, hogy nem további sebek ejtése fog most következni”

– mondta Köves Slomó, aki abban bízik, hogy az ügy nyugvópontra kerülhet. A mostani tervek szerint az MTK-hoz került létesítményben iskola és közös tér is lesz. Eddig nagyjából 400-500 millió forintot költött az EMIH a kiállításra, ebből 200 millió forint volt állami támogatás.

A 2010-es évek végére az EMIH kezébe került az át nem adott múzeum, de nem tudtak előre lépni, a kormány pedig 2024-ben visszavonta a megnyitás intézkedéseiről szóló határozatát. „Ezzel kapcsolatban érdemi kritika sem más zsidó közösségektől, sem szakemberektől, sem a kormánytól nem érkezett” – mondta Köves Slomó, hozzátéve, hogy a holokauszt súlyos sebet jelent, amelyet eddig még nem sikerült begyógyítani, mert valószínűleg nem is lehet.

Köves szerint viszont további sebeket is sikerült ejteni azzal, ahogyan a múzeum sorsát eddig kezelték. Szerinte korábban hiányzott egy olyan személy, aki kellő érzékenységgel tudta volna irányítani a projekt körüli párbeszédet. Egy olyan emberre lett volna szükség, aki a kormányzattal, a zsidó közösségekkel és a történészekkel is kellő körültekintéssel tudott volna együttműködni. Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter személyében viszont Köves szerint a kormány alkalmas személyt választott a feladatra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!