Már egy évtizede is tudhattak rendőrségi berkekben arról, miket művelhet a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója

Már egy évtizede is tudhattak rendőrségi berkekben arról, miket művelhet a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója
A Budapesti Javítóintézet igazgatójának elfogása 2025. május 30-án – Fotó: Rendészeti Államtitkárság

1409

Már több tanút is meghallgatott a Nemzeti Nyomozó Iroda abban a büntetőügyben, amelynek gyanúsítottja a Budapesti Javítóintézet egykori igazgatója, Juhász Péter, valamint a férfi élettársa, egykoron az intézet biztonsági vezetőjeként dolgozó A. Zamira – tudta meg a Telex az eljárás részleteire rálátó forrásoktól. Információnk szerint az NNI továbbra is tanúkat kutat fel, de folyamatban van a tőle lefoglalt adathordozók tartalmainak elemzése is.

A május 27-én őrizetbe vett Juhászt emberkereskedelemmel és kényszermunkával, valamint közfeladati helyzettel visszaéléssel gyanúsítják, élettársát emberkereskedelemmel és kényszermunkával.

A gyanúsítás szerint Juhász és Zamira kamuból állást biztosított a 24 éves K. Viviennek és a 23 éves F. Barbarának. A két nő papíron gyermekfelügyelő volt a javítóintézetben, havi fizetést kaptak, de a valóságban be sem jártak a Szőlő utcai intézetbe. Ehelyett prostituáltként dolgoztak, az így szerzett pénz egy részét pedig Juhásznak adták. Az igazgató szépen megszedte magát. Amikor elfogták, több tízmillió forint értékben foglaltak le tőle valutát. A férfinak két drága ingatlana is van, és az időközben zárolt bankszámláján is tetemes összeg állt a rendelkezésére – de ezeket a hatóság zár alá vette.

Információnk szerint az ügyben eddig kihallgatott tanúk közül vannak, akik már terhelő vallomást tettek Juhászékra, megerősítve a nyomozók gyanúját. Közéjük tartoznak például azok, akik rendszeresen látták a lányokat abban a budapesti lakásban, ahol a klienseikkel találkozgattak. A prostitúciót a két érintett nő nem is tagadja. Azt azonban tagadják, hogy mindehhez Juhásznak vagy az élettársának bármi köze lett volna.

Akárcsak K. Vivien és F. Barbara, úgy információnk szerint a Szőlő utcai javítóintézet dolgozóinak vallomása sem vitte közelebb a rendőröket Juhászék tevékenységéhez. A volt igazgató mégsem lehet nyugodt, mivel több olyan tanú is jelentkezett a rendőrségen, akik tudtak a viselt dolgairól és az információikat meg is osztották a rendőrökkel.

Juhászék letartóztatása után hónapok teltek el, mire az ügy egy interjúnak köszönhetően politikai színezetet kapott. Szeptember elején a Válasz Online-nak adott interjút Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) egykori igazgatója, aki azt állította, hogy Juhász piszkos ügyeiről már hosszú évek óta tudtak a szakmán belül. Kuslits állítása szerint 2020-ban a Juhász tevékenységére felfigyelő gyermekvédelmi gyámok egy rendőrnek el is mondták, mi történt a gyámoltjukkal, a rendőr pedig azt mondta, írjanak alá egy titoktartási nyilatkozatot és nyugodjanak meg, tudnak Juhász tevékenységéről, sőt, fedett nyomozás folyik ellene, le fogják buktatni – de aztán nem történt semmi. Ugyanebben az interjúban Kuslits azt állította, hogy szakmai körökben két magas rangú politikust emlegetnek, akik Juhászt védték, de neveket nem mondott.

A Telexnek a Juhászék ellen jelenleg zajló büntetőeljárásra rálátó források azt mondták: a nyomozás során eddig nem merült fel olyan adat, hogy a gyanúsítottat magas rangú politikus vagy politikusok védték volna. Az eljárás során eddig ilyet még azok a tanúk sem állítottak, akik terhelő vallomásokat tettek Juhászra és az élettársára.

Noha a Kuslits-interjúból kiderül, hogy bizonyítékok nélkül ő is csak a szakmában keringő pletykákra hivatkozva állítja, hogy Juhászékat magas rangú politikusok védhették, akadtak, akik egyből ráugrottak a témára. A DK-s Dobrev Klára nyílt levélben kérdezte fel Pintér Sándor belügyminisztert, Jámbor András pedig parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte.

Egy kormányzati forrás a nyilvánosságban a napokban megjelent vádakkal kapcsolatban lapunknak azt mondta: érthetetlennek tartja, hogy egyesek bárminemű bizonyíték felmutatása nélkül fogalmaznak meg ennyire súlyos vádakat, ezért azon sem csodálkozna, ha a nyilvánosságban megnevezett miniszterek a vádakat megfogalmazókkal szemben rágalmazás miatt feljelentést tennének.

Egyébként az interjú után születtek is feljelentések. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) főigazgatója feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mondván: ha Kuslitsnak valóban voltak információi arról, hogy miket művel Juhász, ennek ellenére nem tett feljelentést, akkor vele szemben fennáll a közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja. A Válasz Online-nak Kuslits arról is beszélt, hogy Juhász fiatal lányokat szállított orgiákra, emiatt az SZGYF főigazgatója szintén feljelentést tett a BRFK-n. Információnk szerint ennek a feljelentésnek a „célpontja” nem Kuslits, hanem Juhász, ezért ez a feljelentés átkerült a Nemzeti Nyomozó Irodához, ahol a Juhászék elleni nyomozás zajlik.

Az ügyben eddig egyetlen olyan szál van, ahol felmerül a politikai felelősség, ám ez nem a konkrét büntetőüggyel, hanem Juhász kinevezésével kapcsolatos. Juhászt 2011-ben a 444 cikke szerint Dudás Zoltán akkori minisztériumi főosztályvezető nevezte ki a javítóintézet igazgatójának. Ezt azóta Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette egy kormányinfón: „Ezelőtt 14 évvel volt egy főosztályvezető, aki felterjesztette. Hibázott, helytelen volt, a politikai felelősséget természetesen 14 évvel ezelőtti ügyekért is vállaljuk, az akkori kormány vállalja. (...) Tisztázni kell, hogy pontosan mi történt, és ki viseli ezért a felelősséget. Ezt követően lehet bármilyen, akár politikai felelősséget érvényesíteni” – válaszolta Gulyás a kérdésükre. A 444 Dudást is megkereste, ő egy kissé fenyegető hangulatú beszélgetésben csak annyit mondott, „miért gondolja, hogy én fogok válaszolni önnek bármilyen kérdésre”.

Dudást a fideszes Németh Szilárd emberének tartják, 2024-ben ő volt Csepelen a Fidesz polgármesterjelöltje. Juhász kinevezése azért is tekinthető politikailag kínosnak, mert a kinevezés előtt Dudást állítólag figyelmeztette a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat akkori vezetője, Molnár László. Molnár a 444-nek Juhász letartóztatása után ezt meg is erősítette. Molnár azt mondta, hogy Juhásszal kapcsolatban nem tud se bizonyítani, se cáfolni semmit, de „megmaradt a rossz érzése vele kapcsolatban”.

A Juhász politikai védettségéről szóló pletykákat gyengíti, hogy információnk szerint a férfi ellen már jóval a május végi elfogása előtt operatív felderítést folytatott a Nemzeti Védelmi Szolgálat. Ha valóban miniszteri szinteken lett volna pártfogója, akkor az az NVSZ-es felderítés során valószínűleg kiderült volna – ahogy például kibukott a korrupt kapcsolat a Schadl-ügyben Schadl György és Völner Pál akkori államtitkár között, amikor még a titkos felderítés folyt.

Úgy tudjuk, az NVSZ munkatársai már tavaly „dolgoztak” Juhászra és már akkor biztosak voltak benne, hogy pár hónapon belül az őrizetbe vételéhez is elég bizonyítékot gyűjtenek össze. Ez így is történt.

De még így sem könnyű bizonyítani mindent. Egy, a felderítés részleteire rálátó forrástól úgy tudjuk, hogy már folyt a Juhász elleni titkos nyomozás, amikor az Aszódi Javítóintézetben egy fiú azt állította: 2023 végén, amikor még a budapesti intézetben lakott, Juhász az irodájába hívta és szexuális ajánlatot tett neki, jobb elbánásért cserébe.

A fiú elmondása szerint nemet mondott Juhásznak, majd megpróbált segítséget kérni. Azt állítja, az intézetből, egy ottani kommunikációs csatornán keresztül leveleket akart küldeni a Fővárosi Főügyészségnek, de ezek az üzenetei rendre Juhásznál landoltak. Miután Aszódon mindezt elmondta a fiú, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság feljelentést tett. Úgy tudjuk, hogy ez a feljelentés vezetett oda, hogy Juhászt – aki ellen ekkor már hónapok óta titkos nyomozás folytatott az NVSZ – idén márciusban azonnal hatállyal felmentették. Az ügyben kiskorú veszélyeztetése miatt indult nyomozást, a nyomozók tanúkat is kihallgattak, de a bizonyítás nehézkes. Ez az eljárás még kezdeti szakaszban van, és bár Juhász tudomásunk szerint eddig nem tett vallomást, még van lehetősége a védekezésre, így egyáltalán nem biztos, hogy ebben az ügyben is vádat tudnak emelni a volt igazgató ellen.

És bár az NVSZ már tavaly elkezdte Juhászt „feldolgozni”, korántsem biztos, hogy a Szőlő utcai ügy rendőrségi szempontból sikertörténet lesz. Ha a politikai szál pletykákon is alapul, az már érdekes kérdés, hogy a rendőrség időben lépett-e fel vele szemben. Úgy tudni ugyanis, hogy bő tíz évvel ezelőtt volt egy olyan megbeszélés, amelyen gyermekvédelmi szakemberek – köztük egy gyermekotthon akkori igazgatója – szóba hozták Juhász viselt dolgait. Ezen a találkozón elhangzott az is, hogy Juhász nem megengedett kapcsolatban állhat több nevelőintézetis lánnyal, köztük a mostani ügyben érintett K. Viviennel és F. Barbarával is. Ha ezen a megbeszélésen tényleg elhangzott utóbbi két lány neve, akkor az azért fontos, mert ekkoriban ők még tinédzserek voltak. Márpedig azt egyelőre nem tudják a nyomozók, hogy a két lányt már akkor is „futtatta-e” Juhász, amikor azok még gyerekek voltak vagy sem. Ennél lényegesebb, hogy a bő tíz évvel ezelőtti megbeszélésen állítólag a BRFK egyik rendőre is részt vett, aki a jelenlévőknek azt mondta, hogy tudnak Juhász ügyeiről és titokban már nyomoznak is ellene.

Úgy tudjuk, hogy a most Juhász ellen zajló nyomozás dolga lesz tisztázni azt, pontosan mi hangzott el ezen a találkozón, tényleg jelen volt-e rendőr és ha igen, akkor kicsoda. Ennek kiderítése érdekében várhatóan tanúkat is meghallgatnak majd a nyomozók. Azért is lenne fontos tisztázni, mi történt, mert információnk szerint a bő tíz évvel ezelőtti megbeszéléskor, sem közvetlenül utána nem folyt még titkos nyomozás Juhász ellen.

Kerestük Juhász Péter ügyvédjét, de ő közölte: ügyfelétől nem kapott felhatalmazást arra, hogy bármilyen információt az üggyel kapcsolatban megosszon a sajtóval. Juhász élettársának az ügyvédjét is elértük, aki kérdésünkre megerősítette azon értesülésünket, miszerint ügyfele nem tett vallomást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!