Teljesen újra kellene gondolnunk, ahogy eddig olvasni tanítottuk a gyerekeket

Ön mit olvasott utoljára?

Ha olvasás alatt mindenféle olvasást értünk, akkor legutóbb az emailjeimet olvastam. Ha hosszabb művekre gondol, akkor szakirodalmi tanulmányokat. Ha arra kíváncsi, mit olvasok most szórakozásból, akkor Laár Andrásnak a Laáramlás című könyvét.

Fontos az, hogy milyen típusú írást olvas valaki? Például egy regényt, egy hírcikket vagy social média tartalmakat?

A tartalmát tekintve és a személyiségfejlődés szempontjából igen, fontos. Meg az is, hogy milyen minőségű a szöveg. Sokan olvasás alatt a szépirodalom olvasását értik, ami egy téves általánosításhoz vezethet. Például, egy hetedikes magyartanár megkérdezte a gyerekeket, hogy mennyit olvastok? Erre a gyerekek azt mondták, alig olvasnak. A tanár megkérdezte tőlük, mégis, hogyha hazamentek, akkor mit csináltok? Akkor a gyerekek elkezdték részletezni, hogy megnyitják a Facebookot, az emaileket, neteznek. A tanár ezután visszakérdezett: Ez akkor nem olvasás?

De, ez is bizony az. Fontos ez is, és fontos a szépirodalom is.

Miért szükséges ezeket vegyíteni? Milyen képességeket fejleszt az egyik, milyeneket a másik?

Az olvasáshoz szükséges alapvető képességek két területre oszthatók: az első a grafikus elemek kódolása, ez az, amikor felismerem a betűket, szavakat, írásjeleket, bekezdéseket. A másik a nyelvi jelentés megértése, vagyis a szövegértés. Ha az olvasás már automatizált, akkor tudok arra koncentrálni, hogy mit jelent az, amit olvasok, meg tudom figyelni a saját olvasási folyamatom. Például szépirodalom esetében szabadjára tud kelni a fantázia, át tudom adni magam a szövegnek.

Ezen kívül a jó olvasónak jó szöveg kell. Még azok is találkozhatnak olyan szöveggel, amit nem értenek, akik nagyon járatosak az olvasásban. A jó olvasónál a stratégiahasználatot szokta még kiemelni a szakirodalom: amikor a szöveget egy előre választott célnak megfelelően, különböző műveletekkel olvasunk.

A jó olvasóvá válásban mennyire meghatározó szempont a családi háttér, a körülmények?

Nagyon. Ha azt mondjuk, hogy a személyiségünk legfontosabb vonásai kialakulnak az óvodáskor végére, akkor azt is mondhatjuk, hogy mivel az olvasás a személyiség része, az irányában a viszonyulásunk meghatározó elemei szintén kialakulnak. Ez persze alakítható, de azt mondhatjuk, hogy az olvasási képesség meghatározó részképességei már az első osztály előtt kialakulnak.

Ezt egyre nagyobb mértékben meghatározza a szülők iskolai végzettsége, és az a településtípus, ahol a gyerek felnő. Azt látjuk, hogy egyre jobban nyílik az olló a legjobban és a legrosszabbul teljesítő gyerekek között.

Ez arra vezethető vissza, hogy bizonyos szülők nem olvasnak eleget a gyerekeiknek?

Arra is, és arra is, hogy a szülők nem beszélgetnek eleget a gyerekeikkel, így ők nem tanulják meg a látott-hallott példák alapján, hogy egy harmonikus életben hol van az olvasás helye. Nem lesz elég tapasztalatuk és tudásuk az olvasásról, és a kommunikációs képességeik, szókincsük sem tud ideális mértékben fejlődni.

Az oktatási rendszer képes arra, hogy ezeket a korai különbségeket ledolgozza?

Sajnos úgy látjuk, hogy nem képes rá a szükséges és elvárt mértékben, nem csak az olvasás területén, hanem más területeken sem. A rosszabb helyzetből érkező gyerekek egyre inkább lemaradnak, miközben a tudásalapú társadalomban a követelmények egyre magasabbak.

Hogyha megnézzük, hogy valakinek mennyi a biológiai kora, és az olvasási kora, az 1980-as években nagyjából fél év volt a kettő közötti különbség. Tehát egy 6 éves gyerek, amikor elkezdte az iskolát, az olvasási kora valahol 5 és fél és 6 és fél év között volt. Vagyis nagyjából a többi gyerekhez viszonyítva ezen a szinten állt.

Ha most megnézzük ugyanezt, nem ritka, hogy két év különbséget látunk a biológiai kor és az olvasási kor között. Tehát egy 6 éves gyerek olvasási kora 4 és 8 éves kor között van. Az egyik gyerek még a mesekönyvet sem tudja lapozni, a másik már szinte folyékonyan olvas.

De miért fontos foglalkozni azzal, hogy a gyerek megtanuljon értően olvasni?

A szövegértő olvasás meghatározó képessége az iskolai sikerességnek: annak, hogyan tud valaki tanulni, hogyan tud információt keresni. Ez meghatározza, hogy milyen szakmát választ, tud-e olyat választani, amilyet szeretne, ahol ha sokat kell tanulni, akkor is helyt áll. Az értő olvasás képességével kinyílnak a lehetőségek. A jól olvasó felnőttek a mindennapi életben nagy előnnyel indulnak, akár állást, akár lakást, akár például szolgáltatásokat keresnek, vagy csak rendelni szeretnének valamit a neten.

Rendszeresen hallani, hogy amagyar gyerekek rosszul teljesíteneka PISA olvasási-szövegértési felmérésein. Mi ennek az oka ön szerint? A hiba az oktatási rendszerben keresendő?

Az alsós gyerekek egyébként a nemzetközi felméréseken az OECD átlag felett szoktak teljesíteni olvasásból, 15 éves korukra viszont már nagyon elmaradnak az élvonaltól: felső tagozaton nem folytatódik az olvasás és a szövegértés tanulása, nincs is erre külön tantárgy. Sok tanár gondolja úgy, hogy nem az ő feladata, hogy a diákok megértsék a tankönyv szövegét.

Ön szerint minden tanárnak feladata lenne az olvasás tanítása? Tehát akár a fizika tanárnak is?

Én úgy gondolom, hogy minden tanár olvasás tanár, ha valaki így működik, sokkal hatékonyabban fog tudni oktatni.

Sok pedagógusnak talán erre nincsen ideje és kapacitása. Vagy ez egy szemléletbeli különbség?

Igen, szerintem ez szemléletváltás kérdése lenne, és ezt a tanárképzésben, illetve a pedagógus-továbbképzésekben is hangsúlyozni kellene. Ez nem annyira bonyolult, minden tanár könnyen tudna olyan alapvető ismereteket kapni, amivel már sokat tudna tenni a gyerekek olvasásának fejlesztéséért.

Tudna mondani egy példát, hogy mondjuk egy fizikatanár az órán hogyan tudná a diákok olvasásértését segíteni?

Például ha megkérdezi a gyerekeket, hogyan szoktak a fizika tankönyvből tanulni: inkább a vastagbetűs szövegeket szokták átnézni, vagy felidézik, hogy mi történt az órán? Ki mit tanul könnyen és nehezen? A hosszú szövegek tanulásánál mi a stratégia? Könnyen értelmezik az ábrákat, grafikonokat? Aláhúzzák a lényeget vagy jegyzetelnek? Mi az, ami problémát okoz a fizika tankönyv leckéjének megtanulásában? Érdemes kipróbálni, hogy amikor folyik az óra, nyitva van a tankönyv, a diákok a tanárral közösen olvassák fel a szöveget. Majd a tanár megkérdezheti a diákokat, hogy megértettétek-e az olvasottakat, és összefoglalhatják együtt, miről volt szó az órán a tankönyv szövege alapján.

Mennyire kell máshogy oktatni az olvasást a különböző korosztályokban?

Alsó tagozaton a betűk felismerése, az összeolvasásuk, a szótagolás után a folyékony olvasásnak arra a szintjére kellene eljutni, ahol a figyelmüket már a szöveg megértésére tudják koncentrálni. De ezt nem szabadna abbahagyni ötödikes korban, mert egy félig kialakult képesség még nem működik automatikusan. Ha a gyerekek az alapképességet elsajátították, és eljutnak az automatizált, folyékony olvasásig, akkor már tudnak a jelentésre koncentrálni. Ha ez megvan, akkor lehet a tanulási-olvasási stratégiát tanítani, gyakorolni, hogyan gondolkodjanak a diákok olvasás közben. De sokan ötödikre még nem jutnak el idáig. Amíg folyton le kell váltani arra a szintre, ahol a szó betűzésével kell bajlódni, addig nagyon nehéz értően olvasni.

Mit tartana ideálisnak, meddig tartson az olvasástanulás az iskolákban?

Végig az iskolarendszeren, még a felsőoktatásban is.

Van esetleg olyan pont, amikor már nem lehet behozni a lemaradást?

Az egyik gyógypedagógus hallgató azt kérdezte tőlem, hogy ha felső tagozaton Vörösmarty Mihály életrajza a tananyag, de nem tud olvasni a gyerek, akkor Vörösmartyt tanítsa-e vagy az olvasást. Itt jön be a tanári kompetencia, a felelős döntés. Igazából már a születéstől kezdve sokat kellene foglalkozni azzal, hogy gyakran nézzünk a gyerekek szemébe, sokat beszélgessünk velük. Hogy a gyerekek ne a visszapillantó tükörből lássák iskolába menet anya vagy apa arcát, és amikor hazamennek, akkor se a szülő hátát lássák a dolgozóasztalnál. Ezt mindenki megteheti, ehhez nem kell magas iskolai végzettség.

Az olvasásértés milyen összefüggésben van a kommunikáció képességével?

A kommunikációs képesség, a szókincs, általában a nyelvi képességeink összefüggnek egymással, legtöbbször erős összhangban vannak. A kommunikációs képességre szükség van ahhoz, hogy az olvasott szöveget árnyaltan megértsük. Hogy a beszélő, szerző szándékát, a szöveg műfaját, jellemzőit értelmezni tudjuk.

Csak hogy befejezzük a sztorit, mit javasolt az önhöz forduló gyógypedagógusnak?

Azt, hogy az ő kezében van a döntés, tegye azt, amit jónak lát, övé a felelősség, de meg lehet próbálnia a kettőt együtt: azaz Vörösmarty életművét és az olvasást is megtanítani. Azt mondanám neki, hogy mesélje el Vörösmarty önéletrajzát, és tanuljon személyre szabottan a gyerekkel. De persze ezt nem könnyű megvalósítani.

Ha jól tudom, a kutatócsoportjával készítettek egy olvasástanítási rendszer korszerűsítésére összeállított javaslatcsomagot, amit el is küldtek a Belügyminisztériumnak. Mi lett ennek a sorsa?

Erre az MTA Közoktatásfejlesztési Bizottsága kért fel minket, tavaly tavasszal küldtük el, azóta nem érkezett visszajelzés.

Mit gondol, miért nem?

Én azt látom, hogy nem nagyon érdekli a mostani világunkat mindez, a legfontosabb dolgokról nem beszélünk. Illetve a hosszú távú tervezés hiányzik a szakpolitikából. Ha a politizálás szakmává válik, akkor a cél, hogy valaki hatalmon maradjon. Ennek pedig sok dolgot alárendelnek, és legtöbbször gyors, látható eredményekre várnak. Pedig sokszor nem az a legfontosabb, hogy mi lesz három hónap múlva, tudni kell hosszabb távon gondolkodni.

Milyen javaslatokat fogalmaztak meg a csomagban?

Először is paradigmaváltást javasoltunk, ami azt jelenti, hogy az olvasástanítás egész szemléletét érdemes lenne átalakítani. Benne van az, amiről már beszéltünk, hogy minden évfolyamon megjelenjen az olvasástanítás, ezt a pedagógusképzésbe is érdemes lenne beépíteni. Emellett az óvodás gyerekek olvasási problémáinak diagnosztikus szűrése is fontos lenne, hogy minél hamarabb el tudjuk kezdeni a fejlesztésüket. Benne van az is, hogy a diákok olvasmányai közeledjenek a gyerekek világához.

A diákok olvasmányainál mire kell gondolni? Például megszabnák, hogy bizonyos szerzők kikerüljenek, mások bekerüljenek a kötelező olvasmányok közé?

Idáig nem jutottunk el, nem volt a feladatunk részletekbe menni, inkább azt szeretnénk elérni, hogy a kortárs irodalom nagyobb súllyal szerepeljen a diákok olvasmányai között. Nagyon fontos a klasszikus irodalom is, én nem gondolom azt, hogy át kéne esni a ló túloldalára. De érdekes kérdés, hogy ki mondja meg, mit olvassanak a gyerekek? Közös vagy kötelező olvasásra van-e inkább szükség? Mi az, ami a tanár és az oktatási rendszer szempontjából közös képviselt érték, és mi az, ami a gyerekeknek világához közel álló? És hol van a két halmaz metszete? De ez a téma messzebbre vezetne.

Azért néhány mondatot beszélhetünk róla. Mi lenne ön szerint az ideális metszet a két halmaz között?

Ha feltesszük azt a kérdést, hogy legyen-e kötelező olvasmány, akkor az azt is jelenti, hogy egyes műveket muszáj elolvasni, de más művek meg szükségszerűen kiesnek ebből a válogatásból. Sok olyan van köztük, amiről nagyon kár lemondani az oktatási rendszerben. Több országban úgy van, hogy a tanár ad opciókat: mondjuk itthon ismertetne öt Jókai művet, esetleg egy korszak, témakör öt kiemelkedő művét, megosztaná a diákokkal, hogy miről szólnak. A gyerekek ezeknek utánanéznek, és utána közösen kiválasztanák, hogy az osztály melyiket olvassa el az ötből.

Megjelent most egy gyerekek hangos olvasási képességét vizsgáló kutatásuk is, ennek mi lett az eredménye?

Ez is lehetne a paradigmaváltás egyik pontja szerintem. A mi kutatócsoportunk fő profilja az olvasási folyékonyság, azaz olvasási „fluencia” és a szövegértés összefüggéseinek vizsgálata. Ennek részeként második osztálytól negyedik osztályig minden évben vizsgáljuk a gyerekek olvasási tempóját, pontosságát, és az olvasásuk kifejezőkészségének alakulását. Ezek összefüggését összehasonlítjuk a szociokulturális környezettel és a szövegértéssel. Következő lépésben ezek alapján azt fogjuk megnézni, hogy ezt a három tényezőt hogyan tudjuk külön és együtt is hatékonyan, lehetőleg személyre szabottan fejleszteni. Ezek segítségével meghatároztunk egy összetett hangos olvasási indexet, ami alapján össze lehet hasonlítani a diákokat és meghatározni a fejlesztés útját.

És a kutatás alapján hogy állunk, milyen a gyerekek olvasási képessége?

Az látszik, hogy 670 gyerekből még mindig vannak második osztály közepére körülbelül 10-en, 20-an, akik egyáltalán nem, vagy szinte nem tudnak olvasni. Vagyis keresgélik a betűket, egy bekezdésnyi szöveget negyedóra alatt olvasnak el. És vannak olyanok is, akik nagyon szépen, a felnőttektől elvárható módon olvasnak. Az is kiderült, hogy a folyékony olvasás részképességei nagyon erősen összefüggnek egymással és a szövegértéssel is.

Régóta ismert dolgokat is igazolunk a fluencia kapcsán, összefüggéseket a településtípussal, a szülők iskolai végzettségével. Például minél nagyobb településről beszélünk, annál jobb a gyerekek átlaga, és természetesen a magasabb iskolai végzettségű szülők gyerekei átlagosan jobb teljesítményt nyújtanak. Viszont az új eredmény, hogy a nagyobb településeken jobban meghatározza a szülő iskolai végzettsége a gyerek olvasási teljesítményét, illetve a fiúknál jobban meghatározza a folyékony olvasás képessége a szövegértést.

Azt említette, hogy egy ilyen rendszerszintű átalakítás hatása nem néhány hónap. Mennyi idő lehet egy olyan rendszer kidolgozása, amiben a gyerekek olvasási készsége mérhetően javulna?

Szerintem öt-tíz év között. Az öt az túl erős optimizmus, a tíz reális, de ha nem kezdjük el, akkor soha nem lesz jobb a helyzet.

A végére még egy praktikus kérdésem maradt: tudna mondani három olyan dolgot, amit a pedagógusok, és három olyat, amit a szülők már holnap megtehetnének annak érdekében, hogy a diákok olvasása, szövegértése javuljon?

Alsó tagozaton nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az olvasás idejére, annak megfigyelésére. Például készíteni lehetne egy koordináta rendszert az osztályról, amibe a tanítók rögzítenék, hogy egy gyerek hány másodperc alatt olvasott el egy adott szöveget, és hány szövegértési kérdésre tudott válaszolni, a gyerek pozíciója kijelöli azt, mit kellene fejleszteni.

Felső tagozaton minden órán akár csak egy-egy feladat erejéig szóba lehetne hozni a gyerekek ismereteit saját tanulási folyamatának erősségeiről, nehézségeiről. Aztán meg lehetne kérdezni a diákokat, hogy milyen tanulási stratégiákat alkalmaznak, és tanácsokat lehetne adni arra, hogyan tudják fejleszteni ezt a képességüket.

A családoknak csak általános, alapvető dolgokat javasolnék: a szülők legyenek együtt többet a gyerekeikkel, legyen téma az olvasás, beszéljenek róla és olvassanak együtt, olvasson fel a szülő a gyerekének és a gyerek is olvasson a szüleinek és beszéljék meg közösen, amit olvasnak, ezek lehetnek egészen változatos szövegek is.