Két rabbi leválasztaná és inkább a szomszédos kerülethez csatolná Belső-Erzsébetvárost

675

Frölich Róbert országos főrabbi és Szabó György, a Mazsök elnöke bejelentette, hogy kezdeményezést indítanak, melynek célja, hogy „Belső-Erzsébetváros, azaz a nagymúltú zsidónegyed, amely az utóbbi években bulinegyedként híresült el, váljon le Erzsébetvárosról és csatlakozzon a szomszédos V., VI. vagy a VIII. kerülethez”.

A Facebookon közzétett bejegyzésben, amit a 24.hu vett észre elsőként azt írták, hogy szerintük az Erzsébetvárosi Önkormányzat vezetése a Fővárosi Önkormányzat aktív támogatásával magára hagyta a városrész lakóit, és úgy látják, hogy a kerület vezetése a fővárosi önkormányzattal közösen „hosszú ideje közlekedési kísérleteket folytat a városrész lakóin, ellehetetlenítve ezzel a parkolást és közlekedési káoszt okozva Belső-Erzsébetvárosban.”

A két erzsébetvárosi rabbi szerint problémás a köztisztasági helyzet is, sőt, az „már az egészségre való ártalmasságot súrolja”, és azt az okok között említik, hogy „a városrészben lakó polgárok nem érzik biztonságban magukat saját lakhelyükön”. Említették azt is, hogy „a városrészben található szórakozóhelyek (kocsmák) üzemeltetésének feltételeit az Önkormányzat évek óta nemhogy nem rendezi, de még a hatályban lévő jogszabályokat sem tartatja be.”

A rabbik szerint a terület lakóinak elemi érdeke, hogy olyan városrészhez tartozzon, ami tiszta és betartatja a rendeleteket, és ahol a lakosság érdeke az elsődleges cél – szerintük ilyen az V. vagy a VI. kerület. Frölichék azt írták, hogy felkeresik a szomszédos kerületek vezetőit a szükséges egyeztetések céljából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!