Hivatalosan nem a Fidesz kampányrendezvénye a szombati DPK-gyűlés, hanem egy papíron független cég, a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. a szervező. A cég tulajdonosa, Partos Bence lapunknak azt írta: magánszemélyek adományaiból rendezik meg az eseményt.
A céget július 8-án, két és fél héttel a DPK-k bejelentése előtt jegyezték be. Tulajdonosa és ügyvezetője Partos Bence pszichológus, az MCC-hez köthető Mindset Pszichológia tulajdonosa, aki korábban a kormánypárti Mandinernél volt főszerkesztő-helyettes, majd társalapítója lett a fideszes Transzparens Újságírásért Alapítványnak.
Azt nem árulta el Partos és a Fidesz sem, hogy mennyibe kerül a szombati rendezvény, de egy rendezvényszervezésben jártas zenei menedzser azt mondta lapunknak, hogy nagyjából 15-20 millió forint körül lehet a Papp László Sportaréna bérleti díja egy napra. Az arénát üzemeltető cég csak a helyszínt adja, így ehhez hozzájön még jó pár komolyabb, sok millió forintos tétel: például a színpad-, fény- és hangtechnika, a díszlet felépítése, működtetése, a technikai stáb díja, a rendezvény biztosítása.