Az elvileg pártfüggetlen Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője is alapítója a Fidesz egyik digitális polgári körének

1856

„Bajtársak, sorakozó! Elindult a Bajtársak Digitális Polgári Kör!” – jelentette be Facebook-oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A bejelentéshez egy képet is közzétett az alapítók portréjával, így szerepel az alapító tagok között ifj. Schobert Norbert, Sasvári Sándor színész, Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester, Nógrádi György, a kormánysajtó kedvenc geopolitikai elemzője, és Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke is.

Lánczi Tamás részvétele az alapítók között kifejezetten figyelemreméltó, hiszen a digitális polgári körök a Fidesz kampányeszközei, az általa vezetett hivatalnak pedig az azt létrehozó törvény szerint pártfüggetlennek kellene lennie.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt létrehozó, 2023. évi LXXXVIII. törvény, amelyet a hivatal weboldalára is kitettek, kimondja, hogy „A Hivatal független, csak jogszabályoknak van alárendelve, feladatkörében más személy vagy szerv által nem utasítható, feladatát más szervektől elkülönülten és minden más intézmény, szerv, politikai párt, társaság, egyesület, jogi vagy természetes személy általi befolyásolástól mentesen látja el.” A digitális polgári körök pedig annyi szállal kötődnek a kormányzó párthoz, hogy lényegében nyugodtan tekinthetők a Fidesz kampányszervezeteinek, ahogy ez a DPK-k első országos találkozójának résztvevőiből és beszédeiből is kiderül.

A Bajtársak Digitális Polgári Kör alapítói – Forrás: Facebook/Szalay-Bobrovnicky Kristóf
A Bajtársak Digitális Polgári Kör alapítói – Forrás: Facebook/Szalay-Bobrovnicky Kristóf

A digitális polgári köröket a kezdetektől próbálják a Fidesztől és a kormánytól független, civil szerveződésként eladni, de valójában a Fidesz kampányeszközei. Még Orbán sem titkolta a tusványosi beszédében, hogy a 2026-os választás miatt indítják el, és a céljuk, hogy a digitális térben is felvegyék a harcot az ellenzékkel szemben, vagy ahogy ő fogalmazott: „a tiszás digitális agresszió ellen”. A Telex kérdésére, hogy a DPK-k Papp László Sportarénába szervezett országos találkozóját ki szervezi és finanszírozza, a Fidesz nem reagált. Mint kiderítettük, a találkozót egy Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. nevű cég szervezi, Partos Bence, a cég tulajdonosa szerint magánszemélyek adományaiból.

A részben a pártfüggetlen hivatalt vezető Lánczi által alapított DPK a Bajtársak
Digitális Polgári Kör nevet viseli, aminek célja alapítói szerint „a honvédelmi hagyományok ápolása és a hazafias közösség erősítése.” „Küldetésünk közös: a honvédelmi hagyományok ápolása és a hazafias közösség erősítése. Hiszünk abban, hogy a bajtársiasság, a hűség és a bátorság tartja meg nemzetünket” – írja posztjában a honvédelmi miniszter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!