A 24.hu megkérdezte Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert Szabó Zsolt rendőrkapitány haláláról, és arról a lejárató cikkről, ami napokkal korábban a Promenád24 nevű, sok szállal Lázár Jánoshoz köthető helyi lapban jelent meg.
A Promenád24 részletes cikkben támadta Szabó Zsolt munkáját és a magánéletét, az írást kegyeleti okokból azóta törölték. A történet azzal a rajzversennyel kezdődött, amit a batidai vadászkastélyhoz vezető úton tartottak. Az aszfaltra felrajzolták többek között Lázár János börtönbemenetelét, de voltak olyan rajzok is, amik a kormányközeli média szerint erőszakra buzdítottak.
Néhány nappal a demonstráció után a Promenád24 arról írt egy szerző nélküli cikkben, hogy Hódmezővásárhelyen elharapózott az erőszak, és a tüntetésért Szabó Zsoltot tette felelőssé, miközben a rendőrkapitány magánéletét is kiteregette, azt állította, hogy viszonya van az önkormányzat egyik munkatársával, akit fontos Márki-Zay-közeli embernek nevezett. Szabó Zsolt ezután a hódmezővásárhelyi polgármester szerint felajánlotta lemondását, de felettesei nem fogadták el.
Márki-Zay Péter polgármester a 24.hu-nak azt mondta, a cikk a városban sokaknak úgy hatott, mintha közvetlen üzenet lenne Lázártól. „Ha valakit a Promenád24 megtámad, azt Lázár János támadja meg. Miért ajánlja fel valaki a lemondását azért, mert egy helyi lap kritikusan ír róla? Azért, mert ennek az üzenete az, hogy Lázár János akarja, hogy ő mondjon le. És miért akarná ezt Lázár János, mint azért, mert volt egy tüntetés a kastélya előtt, amit a rendőrség nem akadályozott meg” – mondta Márki-Zay a 24.hu-nak.
A polgármester szerint a rendőrség nem is akadályozhatta volna meg a tüntetést, hiszen a batidai kastély nem Lázár bejelentett lakcíme, így jogalap sem volt a tiltásra. A polgármester szerint két „elvárás” volt a demonstrációval kapcsolatban: hogy ne legyen, illetve ha mégis, a feliratok azonnal eltűnjenek – egyik sem teljesült.
A cikk a polgármester szerint megviselte a rendőrkapitányt. A megjelenése után a városban széles körű felháborodás bontakozott ki, még a helyi Fidesz-tagok közül is volt, aki bírálta a történteket. A városi jegyző hivatalos közleményben kérte, hogy a köztisztviselők magánéletét ne használják politikai fegyverként. Pénteken, néhány nappal a cikk megjelenése után Márki-Zay arról írt, hogy a rendőrkapitány öngyilkos lett. A Telex ezzel kapcsolatban többször is megkereste a rendőrséget és a mentőket, de egyelőre nem kaptunk választ a kérdéseinkre. A Promenád24 ekkorra elérhetetlenné tette az írást, kegyeleti okokra hivatkozva.
Szabó halála után több közéleti szereplő – köztük Bódis Kriszta, Pottyondy Edina és Magyar Péter – a gyűlöletkeltő propaganda következményeiről írt. A helyi Fidesz részvétét fejezte ki, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy „aki a mostani helyzetet is sárdobálásra, politikai lejárató akcióra használja fel, az mélységesen szégyellje magát”. Lázár János szerint Márki-Zay Péter gazember, aki a meghalt rendőr halála miatt kelt lincshangulatot.
A hódmezővásárhelyi Promenad24, amelyet helyben Lázár János propagandalapjaként emlegetnek, korábban több cikkben is keményen nekiment Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszternek, amiért többször barátságosan találkozott a város ellenzéki polgármesterével, Márki-Zay Péterrel. A névtelen szerzők hazaárulással, „Soros-dollárokkal” és a kormányfő családjának sértegetésével vádolják Márki-Zayt, és árulással azonosítják Navracsics nyitottságát is. A cikkeket a helyi közönségen túl országosan is hirdetik, jelentős pénzért, ami arra utal, hogy tudatosan politikai eszközként használják a lapot.
A laphoz korábban köze volt Rákay Philipnek is, azonban a kormányközeli influenszer tavaly márciusban eladta a 69 százalékos részesedését a Dél-alföldi Média Centrum Kft.-ben, ami Promenad24 mellett a Rádió7-et is működteti. Márki-Zay jelezte, hogy az önkormányzat szívesen megvásárolná a médiacéget, de Rákay ezt elutasította. Rákay azt mondta, hónapok óta tárgyal egy befektetővel az eladásról, az ár és a részletek üzleti titoknak számítanak. A kisebbségi tulajdonos Bada János ügyvéd, Lázár régi ismerőse és több Lázárhoz köthető cégben is érdekelt. A médiacég 2022-ben 261,8 millió forintos árbevételt és 37,4 milliós profitot ért el, tavaly 60 millió osztalékot fizetett.
Rákay a botrány után Navracsicstól bocsánatot kért, az ügyvezetőket utasította a kampány leállítására és lemondott a Lázár által felügyelt Nemzeti Ménesbirtok felügyelőbizottsági tagságáról. Lázár közben kijelentette: bár kiváló kollégának tartja Navracsicsot, egyetértett a Promenad24 kemény hangvételű cikkeivel, és azt javasolta, a kampányban a politikustársak inkább kerüljék Hódmezővásárhelyt.