A köszöntések után Orbán arról beszélt, hogy az ember azt gondolná, egy nemzedék életében legfeljebb egy korszakos változás történik, de ez jó is, mert az állandóság jó, az új fejezetek felkavarodást hoznak. „Milyen kár, hogy a nagy változások gyakoriságáról nem mi szoktunk dönteni, mert nem vagyunk hozzá elég nagyok és erősek. Ha tetszik, ha nem, már évszázadok óta minden magyar nemzedék élete és boldogsága azon múlik, hogyan navigáljuk Magyarország hajóját a birodalmak keltette hullámverésben”, mondta. A miniszterelnök szerint mindkét világháborúról súlyos veszteségekkel jöttünk ki, ő maga fiatalon Toldit olvasva azt gondolta, a 20. századot elveszítették, de a 21. századot megnyerik, és ő egy győztes országban fog meghalni. „Ez szép, jó, sőt, dicséretes, de mit is jelent a győzelem?” – mondta, majd azzal folytatta, hogy nem akar háborút.