Az utcán rosszul lett és meghalt egy 38 éves budaörsi nyomozó

924

Az utcán rosszul lett és a gyors orvosi beavatkozás ellenére életét vesztette a Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozója – derült ki a Biatorbágyi Bűnmegelőzés Facebook-oldalának bejegyzéséből. A 38 éves Rózsás Péter hazafelé tartott csütörtök este, amikor váratlanul rosszul lett. „A bejelentést követően minden szolgálatban lévő rendőr, polgárőr azonnal helyszínre indult, hátha tudnak valamit még tenni. Fátyolos szemmel, szótlanul segítettek a mentőszolgálat munkatársainak, imádkozva a csodáért. de a csoda nem érkezett Péter a helyszínen elhunyt” – állt a Biatorbágy és Herceghalom biztonságát erősítő polgárőrség közleményében, amely kitért arra is, hogy a polgárőrség együttműködésében Rózsás Péternek „több biatorbágyi bűncselekmény felderítésében is komoly szerepe volt”.

„Most már az égi rendőrséget segíti, de biztosan mosolyogva tekint vissza ránk és már fentről segíti a munkánkat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!