Nem sikerült a „teljes gőzzel üzemelés”, hétfőn is akadozik a forgalom a Keletiben

„A Keleti pályaudvar egy részén továbbra is tart a hibaelhárítás, ezért hétfőn is még néhány onnan induló és oda érkező belföldi és nemzetközi járat közlekedésében változásra kell számítani” – hétfő reggel erről tájékoztatta a MÁV az utasokat.

A pályaudvaron a négy héten át tartó felújítási munkák után eredetileg vasárnap reggel indult volna újra a forgalom, de a hajnali órákban a biztosítóberendezésben zavart tapasztaltak, ezért végül csak vasárnap délután engedték be az első vonatokat az állomásra. Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója akkor azt ígérte, hogy fokozatosan engedik rá a teljes forgalmat a pályaudvarra, de „hétfő reggeltől már teljes gőzzel üzemel majd a Keleti”.

Az utasoknak azonban hétfőn is fennakadásokkal kell számolniuk: a soproni Scarbantia, a szombathelyi Savaria, a győri Arrabona, a grazi Dráva és Mura InterCityk, valamint a bécsi EuroCityk továbbra is Budapest-Kelenföldről indulnak, és addig is közlekednek.

A pécsi vonalon közlekedő Mecsek és a kaposvári InterCityk viszont már a Keletiből indulnak, és oda is érkeznek, és a Budapest–Hatvan–Miskolc és a Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba vonalon közlekedő elővárosi, illetve távolsági vonatok közlekedésében sem kell már változásra számítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!