Iványiék szerint Sára Botond hivatala be akarja záratni a hajléktalanszállóikat

1834

Cikkünket frissítettük a Fővárosi Kormányhivatal álláspontjával.

A Fővárosi Kormányhivatal hatósági eljárást indított a Dankó utcai hajléktalanellátó intézmények működési engedélyének visszavonására – derült ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) közleményéből.

„Megpróbálják megakadályozni, hogy a MET teljesíthesse vallási szolgálatát, a kiszolgáltatottak ellátását, felemelését. A Kormányhivatal egyházüldözést folytat, és ugyanúgy sorsára hagyná a hajléktalanokat, ahogy a korábban megszüntetett iskoláinkba járó sajátos nevelésű, hátrányos helyzetű gyerekeket is” – írták a közleményben.

Az Iványi Gábor nevéhez köthető MET szerint hónapok óta alig vagy egyáltalán nem jut el a MET számláira állami normatíva, mert azt adósságtörlesztés címén inkasszálja a NAV. Azt írták, miközben folyamatosan és szakszerűen elvégezték az államtól átvállalt feladataikat, a kormány egyik zsebéből a másikba rakta át a pénzt.

A MET szerint az elmúlt időszakban évente 3-4 hatósági vizsgálat is lefolyt a hajléktalanellátó intézményeikben, de eddig egyszer sem találtak okot a megszüntetésre.

„Azok a fejlesztések, amiket a Kormányhivatal számon kér, folyamatosan, de korlátozottan zajlanak, mivel csak a lehetőségeinkhez mérten tudunk új ágymatracokat beszerezni, vagy az egyes szárnyakat kifesteni. Mi örülnénk a legjobban, ha lenne elegendő forrás a valóban esedékes felújításokra, a körülmények javítására, de ehhez hozzá kéne jutnunk a normatívához” – olvasható a közleményben.

Mint írták, a 60 napos eljárás során a MET minden együttműködési és jogi eszközzel élni fog a működési engedélyek megtartásának érdekében. Szerintük a Fővárosi Kormányhivatal a megoldási, tárgyalási, és a nem megszüntetési lehetőségeket keresné, ha tényleg aggódna az ellátottak sorsáért. „Amíg ilyen óriási az igény az itteni munkánkra, a végsőkig küzdünk az intézményeink működtetéséért, a rászorulókért, kollégáinkért” – zárták a közleményt.

A NAV tavaly kezdte el inkasszálni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola valamennyi intézményi bankszámláját. Korábban ebben a cikkben jártunk utána annak, hogyan jutott idáig a MET.

A kormányhivatal azt írta, hogy korábbi ellenőrzése során súlyos hiányosságokat állapított meg a MET több hajléktalanellátó intézményében. A nyári utóellenőrzés során kiderült, hogy ezeket a hiányosságokat nem pótolták, sőt az ellenőrzés során újabb súlyos hiányosságok derültek ki: az ellátásnak sem a tárgyi, sem a személyi feltételei nem biztosítottak, így maga az ellátás sem.

Ezután indították meg az eljárást, ami még folyamatban van. A kormányhivatal azt írta, ha a MET az eljárásban igazolja, hogy működése megfelel a jogszabályi feltételeknek, akkor folytathatja a tevékenységét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!