
A budapesti orosz nagykövetséggel szemben emlékeztek meg Alekszej Navalnijról szerda este. Habár a fogságban elhunyt orosz ellenzéki politikus halála óta többször tartottak itt megemlékezést, most azért gyűlt össze a korábbiaknál jóval több, nagyjából száz ember, mert a múlt héten többször is eltüntették az emlékhely tábláit és feliratait a metrómegálló korlátja mellől. Karácsony Gergelyt is meghívták, aki a mai közgyűlés miatt ugyan nem tudott jelen lenni, de egy levelet küldött az eseményre.
Az emlékhelyet közvetlenül Navalnij halála után, teljesen spontán állították fel a kisföldalatti Bajza utcai megállójánál helyiek. A mostani eseményt szervező Magyar Fruzsina csak később csatlakozott ehhez a társasághoz, miután észrevette, hogy Navalnijt ábrázoló fotók, hozzá kapcsolódó feliratok, valamint mécsesek és virágok jelentek meg a nagykövetség előtt. A 71 éves dramaturg később szervezője lett az itt tartott megemlékezéseknek. Most elmondta, hogy ez már a hatodik esemény, amit azért tartanak, hogy Navalnijra emlékezzenek és tiltakozzanak a putyini agresszió ellen.

Magyar Fruzsina arról beszélt, hogy eddig általában csak pár tucatnyian gyűltek össze ezeken az alkalmakon, most viszont az elmúlt hét eseményei hatására sokkal többen felfigyeltek az ügyre. A múlt héten kétszer is eltűntek az emlékhely elemei. Az eseményekre az orosz nagykövetség közleményben reagált, magát az emlékhelyet is helytelenítették, de a botrányért is a Navalnijra emlékezőket okolták, provokációnak nevezve a felháborodást.
A szerdai megemlékezésre Karácsony Gergelyt is meghívták A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén vett részt, ezért levelet küldött. Ebben azt üzente, hogy Budapest büszke Alekszej Navalnijra, és azokra, akik megemlékeznek róla. „Alekszej Navalnijt mi, budapestiek hősnek tekintjük” – írta Karácsony, aki szerint jogos az az igény, hogy a mostani nem hivatalos emlékpont helyett egy állandó emlékművet hozzanak létre Navalnijnak.
Főpolgármesterként támogatja az emlékmű megépítését, ahogy azt is, hogy a nagykövetséggel szembeni oldal megkapja a Navalnij sétány nevet
– üzente Karácsony, habár mindezt a fővárosi közgyűlésnek is támogatnia kellene majd ahhoz, hogy meg is valósulhasson. Ezzel az ötlettel először Magyar Fruzsináék fordultak Soproni Tamás terézvárosi polgármesterhez, aki a múlt héten kijelentette, hogy az ügy mellé áll. Mivel az érintett terület az Andrássy úthoz tartozik, ezért a főváros beleegyezése is kell – Karácsony Gergely pedig most mondta ki először, hogy ő maga is támogatja a kezdeményezést. Elismerését fejezte ki azok felé is, akik a rongálások után újjáépítették az emlékhelyet. „Ahányszor csak megtámadják a demokráciát, annyiszor küzdünk meg érte” – írta Karácsony a levélben.
Oláh János, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt terézvárosi önkormányzati képviselője volt az egyetlen, aki politikusként vett részt az eseményen. Ő volt az is, aki az emlékhely elbontása után azonnal felkarolta az ügyet, és igyekezett helyreállítani az emlékhelyet. Nem tudta ő sem, hogy kik gondozták azt, de mivel fontosnak érezte, helyi képviselőként beleállt az ügybe. Oláh bízik benne, hogy a Fővárosi Közgyűlés minden frakciója támogatja majd az átnevezés és az emlékhely kezdeményezését. Abban biztos, hogy a Kutyapárt politikusai támogatják.

Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész orosz nyelven is köszöntötte a jelenlevőket, mivel számos Budapesten élő orosz is eljött. Nem gyászolni jött, hanem ünnepelni, mondta Hetényi, aki szerint történelmi törvényszerűség, hogy mindig vannak, akik tiltakoznak az elnyomás ellen, és nincs olyan diktatúra ami ne bukna meg. Szerinte Navalnij is a magyarokhoz hasonlóan nézte végig, ahogyan a 90-es évek után országának egykori reformerei meghasonlanak és egy autoriter rendszer kiszolgálóivá válnak.
„Nem feladni, nem feledni”
– zárta beszédét Hetényi Zsuzsa.

Felszólalt Ujhelyi Sándor, a Migration Aid alapítója is, aki erre az eseményre a technikát hozta, korábban azonban számos alkalommal segített menekülteken is. Ujhelyi arról beszélt, hogy sokáig nem értette, hogy miután külföldön mérgezéssel merényletet kíséreltek meg ellene, 2021-ben miért tért vissza mégis Oroszországba, ahol tudta, hogy elfogják majd. Szerinte a politikus ezzel üzente meg, hogy nem hagyja ott a népét, és ha egy orosz börtönben hal meg, onnan könnyebben eljut a híre az orosz emberekhez, mintha mindez külföldön történt volna.