
Bár szavaztak róla, nem lesz Fővárosi Közgyűlés a Népligetben, de több dologról is döntöttek a képviselők: elfogadták a taxirendelet módosítását, ami ellen Budapesten egész nap tüntettek a taxisok. A Városháza V. kerületi épülete előtt a döntés után is többen dudálással tiltakoztak. A közgyűlésen ezentúl átment az Állami Számvevőszék jelentése, az Otthon Starttal kapcsolatos lépések és az is, hogy a BKK korábbi vezetői vegyenek részt a vezetésük alatt okozott kár megtérítésében.
A vitatott taxirendelet-módosításról – ami ellen ma Budapesten tüntettek a taxisok -Kiss Ambrus főigazgató az ülésen azt mondta: a létrejött javaslat hosszú folyamat eredménye, amit a szakmai szervezetekkel és a kormányhivatallal való egyeztetés után raktak össze. Kiss szerint a taxisok felvetették, hogy maximalizálják a taxisok számát, de erre nincs jogi lehetőség, a „piac tisztítását” ugyanakkor tudnák különböző intézkedésekkel segíteni.
A taxisok egy része viszont nem elégedett, ezért tiltakozásba kezdtek. Követeléseik között szerepel, hogy a taxis személyszállításra vonatkozó önkormányzati javaslatot azonnal vonják vissza, továbbá követelik a speciális gazdasági viszonyokra reagáló taxiférőhelyekhez kötött létszámszabályozás azonnali bevezetését azzal, hogy új férőhelyek csak taxis szakmai szervezetek minőségi többségének beleegyezésével lehessenek létesíthetők. Követelik az 1400 forintos alapdíj, az 561 forintos kilométerdíj és a 140 forintos percdíj tarifák bevezetését is.
A fővárosi képviselők többsége elfogadta az Állami Számvevőszéknek a főváros pénzügyi helyzetéről készített jelentését. Ebből a főpolgármester szerint kiderült: „ha a főváros nem kap érdemi segítséget a fenntartható működésének biztosításához, csődbe fog menni, ami innentől tény”. A helyzetet az ülésen úgy foglalta össze Karácsony: vagy a busz jár majd az év végén, vagy befizetik az összes elvonást a kormánynak.
A közgyűlés támogatta az Otthon Start Programmal kapcsolatos döntéseket is, amivel azokat a beruházókat segítené a főváros, amelyek együttműködnek velük. Azt is rögzítették, hogy csak az a beruházás kaphat fővárosi hozzájárulást, amelyik összhangban van Budapest stratégiai céljaival.
Jóváhagyták az óbudai Filatorigát környékén található Waterfront City ingatlanfejlesztési projekt második fázisához szükséges területátminősítést. Ehhez több feltételt is szabtak, amit a beruházó elfogadott, így új gyalogoshíd épülhet a környéken és a budai fonódó villamost is meghosszabbíthatják majd. Döntöttek arról, hogy a budai mintájára létrehozzák a „pesti Jurányit”, a Szabolcs utcai üresen álló iskolaépületet a Freeszfe veheti majd birtokba.
A többség támogatta azt is, hogy rakják rendbe a leromlott állapotú, piszkos kelenföldi állomást és környékét, itt tisztáznák azt is, hogy melyik területért ki felel. Átment a javaslat, aminek a célja, hogy egy városkép-megújítási alapot hozzanak létre, hogy javítsák a romló történeti városképet és a bérházak műszaki és esztétikai állapotát.
A képviselők igent mondtak arra, hogy a főváros minden lehetséges jogi eszközzel érje el, hogy a BKK-ra kiszabott bírságok okozta kár a lehető legnagyobb mértékben térüljön meg és ebben működjenek közre az érintett vezető tisztségviselők is. A képviselő a korábbi BKK vezérigazgatót Walter Katalint és az igazgatóság volt elnökét, Draskovics Tibort nevezte meg.
A Fidesz azt javasolta, hogy a közgyűlés álljon ki a kormány rezsicsökkentése mellett, de ezt csak a kormánypártiak támogatták, így a kezdeményezés elbukott. Szentkirályiék azon javaslata sem ment át, amiben lényegében arra szólították fel a főpolgármestert, hogy ne fenyegetőzzön a közszolgáltatások leállításával.
A képviselők elfogadták, hogy
- 2029-től csak környezetbarát turistabuszok járhassanak a városban;
- a kihasználatlan fedett utasvárókat összegyűjtsék, azokat pedig máshova helyezzék át;
- jövő év nyarától minden fővárosi nyilvános vécében legyen bankkártyás fizetési lehetőség;
- létrejöhet a Budapesti Cigányzenekar.