Azonnali hatállyal kirúgták a Dél-pesti Centrumkórház egyik orvosát

1008

Múlt hétfőn azonnali hatállyal kirúgták a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának részlegvezető főorvosát – írta a 24.hu. Osvald Ákos a lapnak megerősítette, hogy elbocsátották.

A kórház azt írta a lapnak, hogy a személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt, a munkavállalókra vonatkozó konkrét információkat nem adhatnak ki. Hozzátették, az osztályon a megfelelő számú szakember áll rendelkezésre, így a magas szintű betegellátás folyamatos.

A HIV/AIDS és trópusi betegségek részlegét vezető főorvos azt mondta, a kórház azzal indokolta kirúgását, hogy nem jelent meg a szakrendelésen, miközben Osvald szerint akkor nem is volt ott trópusi beteg. Ezt jelezte is az ambulancia vezetőjének és a főigazgatónak is, ahogy azt is, hogy az ambuláns rendelés helyett a fekvőbeteg osztályon látta el a munkát.

Osvald Ákos szakterületei közé tartozik az általános belgyógyászaton belül a fertőző betegségek és a trópusi betegségek, a HIV/AIDS-betegek gondozása, a trópusi fertőzések kezelése, valamint az utazási medicina.

A 24.hu információi szerint annak ellenére rúgták ki az orvost, hogy két másik szakorvos már a felmondását töltötte az infektológiai osztályon, egy harmadik pedig hamarosan szülési szabadságra megy.

Osvald elbocsátásáról a Retropajzs Egyesület a HIV-vel élőkért Facebook-oldal is posztolt. Azt írták, „a közel 3000 fő HIV-vel élő személy gondozását még kevesebb szakember végzi innentől”. Hozzátették, hogy a HIV-fertőzöttek fekvőbeteg-ellátását végző részleget a kórházvezetés szakdolgozói hiányra hivatkozva már a tavaly egyesítette az infektológiai osztállyal, „ezáltal megszüntetve a HIV/AIDS ellátás kezdetei óta, vagyis több mint 30 éve önálló működését”.

A Retropajzs szándékos leépítésről írt, ami 2021-ben kezdődött az osztály főnővérének kényszernyugdíjazásával, és ezzel párhuzamosan az önálló nővérgárda szétverésével. „A részleg szuverenitását teljesen akkor számolták fel, amikor azt az infektológiai osztály fizikai részévé, konkrétan néhány kórteremmé degradálták” – írták.

Tavaly még hat szakorvos végezte a HIV/AIDS-fekvőbetegek ellátását, de Osvald elbocsátásával ez a szám kettőre csökkent a Retropajzs szerint. A 24.hu korábban arról írt, hogy februárban kirúgták Szabó Zsuzsa pszichológust is, ezt a Retropajzs bejegyzésében is említik.

Osvald kirúgásának hátteréről kérdéseket küldtünk a Dél-pesti Centrumkórháznak. Amint válaszolnak, beszámolunk róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!