„Államellenes puccskísérletről” kérdezett a Hír TV a Szőlő utcai ügyben, és hogy milyen lépéseket tesz a kormány ennek elhárítására. A kormánynak a súlyos rágalmak miatt kellett biztosítania az átláthatóságot. Aki szerinte nem gazember, annak nyilvánvaló, hogy a kormánytagok ártatlanok. Ennél durvább dologgal nem lehet senkit sem megvádolni Gulyás szerint.
Ruszin-Szendi Romulusz fegyveréről is kérdeztek, hogy kell-e további vizsgálat. Gulyás szerint „egészen biztosan szabálysértés”, amit a Tisza Párt politikusa tett. Azt is vizsgálják szerinte, hogy bűncselekmény történt-e, de „a szabálysértési eljárást le kell folytatni”. A fegyverviselési engedélyét vissza kell vonni.
„Tragikus hatása” lehet a Tisza Párt adóterveinek – mondta Gulyás a kormánypártok által minden csatornán támadott terv miatt. Hozzátette, a kampányban hazudni akar a Tisza Párt. A mentelmi jogos ügyekben azt mondta, példa nélküli, ami Magyar Péterrel kapcsolatban történt. Gulyás Charlie Kirk megölt amerikai aktivista ügyében azt mondta, a szólásszabadság híve, amibe még bántó hozzászólások is beletartoznak. „Nem hiszem, hogy minden bolondot bíróság elé kellene állítani” – tette hozzá.
