„Semmilyen anomália nincsen”, Tuzson Bence nem lépte át miniszteri hatáskörét a tegnapi jelentés nyilvánosságra hozásával, válaszolta a Blikk kérdésére Gulyás. Egy büntetőeljárás során keletkezett információkat nem lehet nyilvánosságra hozni, és Gulyás szerint csak úgy tudnak védekezni a kormány tagjait érő vádak ellen, ha nyilvánosságra hozzák az információkat. Gulyás szerint 13 órakor lépett hatályba a rendelet, és 13 óra után hozták nyilvánosságra a jelentést Tuzson Facebook-oldalán.
Gulyás hozzátette, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatos nyomozást az ügyészség felügyeli, és részben az is végzi.
Kocsis Máté tegnapi kijelentésével kapcsolatban, miszerint soha nem látott megtorlással számolhatnak azok, akik hamis vádakat fogalmaznak meg, Gulyás azt mondta: a büntetőjognak világos szabályai vannak. Gulyás szerint mivel ennél súlyosabb esete nincs a rágalmazásnak, mint a jelenlegi ügy, ez a felső határt súrolja. Azért lehet akár szabadságvesztéssel is büntetni a rágalmazást, hogy azt ilyen esetekben meg lehessen tenni – mondta Gulyás.