Kitört üvegű busz szállította az utasokat Vácról Berkenyére, a MÁV kötbérigénnyel lép fel az alvállalkozóval szemben

Kitört üvegű busz szállította az utasokat Vácról Berkenyére, a MÁV kötbérigénnyel lép fel az alvállalkozóval szemben
Hiányzik az üveg – Kép: Olvasói fotó / Telex

Kitört üveggel közlekedett egy busz Vác környékén pénteken, tudtuk meg egy olvasónktól. Az esetre rákérdeztünk a MÁV-nál, akik közölték, hogy valóban ez történt, a buszos alvállalkozó ráadásul nem is jelentette be a problémát. Miután a busz megérkezett Berkenyére, ott tűnt fel az állomás személyzetének, hogy az egyik ablaküveg teljesen széttört.

Vácról Berkenyére egyébként jelenleg azért jár pótlóbusz, mert ezen a vonalon siklott ki egy vonat két héttel ez előtt szeptember 12-én, a Magyarkút megállóhelynél. Az ügyben azóta büntetőeljárás is indult.

„Péntek délelőtt a Vácról 9:40-kor Berkenyére induló pótlóbusz első ajtajának üvege kitört. A menetet a MÁV-csoport egyik alvállalkozója biztosította, aki nem tett jelentést az eseményről” – közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága.

„A MÁV-csoport kifogástalan műszaki állapotú járműveket vár el az alvállalkozóitól is, a szerződésben rögzítettek alapján kötbérigénnyel lépünk fel az alvállalkozóval szemben.”

– közölte a MÁV kérdésünkre a betört üvegű busszal kapcsolatban. A problémát a berkenyei utasmenedzser jelentette a MÁV Országos Haváriaközpontjának, ahol aztán gondoskodtak róla, hogy onnan már egy másik busz vihesse az utasokat Vácra.

Kép: Olvasói fotó / Telex
Kép: Olvasói fotó / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!