A gyűlöletkampányok ellen tüntettek Márki-Zay Péterék Hódmezővásárhelyen: „mostantól nem mondhatják, hogy a hazugság nem öl”

A gyűlöletkampányok ellen tüntettek Márki-Zay Péterék Hódmezővásárhelyen: „mostantól nem mondhatják, hogy a hazugság nem öl”
Tüntetők Hódmezővásárhelyen a Promenad24 szerkesztősége előtt, 2025. szeptember 26-án pénteken este – Fotó: Bálint András / Szegeder
Koller Hanna
Szegeder

1260

„Mostantól nem mondhatják, hogy a hazugság nem öl”– mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere péntek este a kormányközeli Promenad24 és Rádió7 szerkesztősége előtt. A „Stop Lázár! – Álljunk ki a gyűl-ölet ellen!” elnevezésű tüntetést vásárhelyi civilek szervezték, de több ismert közszereplő is megjelent, helyi és országos politikusok, médiaszereplők.

A szervezők szerint a Lázár Jánoshoz köthető Promenad24 lejárató anyaga állhatott Szabó Zsolt rendőrkapitány öngyilkosságának hátterében, míg az építési és közlekedési miniszter nem hiszi, hogy egy újságcikk miatt döntött volna így egy rendőrtiszt. A lap Szabó munkáját kritizáló és magánéletét kiteregető, azóta törölt írása mellett számos korábbi lejárató kampány is szóba jött a tüntetésen.

A rendezvény elején a szerkesztőség előtt kis túlzással több volt az újságíró, mint a tüntető, később egyre többen lettek, sokan az utca túloldaláról követték az eseményeket, fiatalok, idősek, helyiek és máshonnan érkezők egyaránt. Valaki egy „Lázár = álhírgyáros” táblát is hozott magával.

Az egy perces néma csend után Detki Dávid önkormányzati képviselő köszöntötte a független sajtó megmaradt képviselőit. A lejárató cikkel kapcsolatban azt mondta, Szabót „nemcsak szakmaiságában, de emberségében is megalázták, de még a magánéletével kapcsolatban is a legaljasabb hazugságokat terjesztették”.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

„Mindig az volt a célom, hogy békesség legyen Vásárhelyen” – vette át a szót Gyöngyösi Ferenc, a város egyik alpolgármestere. „De egy város nem lehet békés, ha névtelen firkászoknak engedjük, hogy mocskolódással tegyék tönkre” – mondta a politikus, aki szerint a rendőrkapitányt „nem a szolgálat fáradalma győzte le, hanem a propaganda támadása”. Szerinte hiába törölte a Promenad24 a cikket kegyeleti okokra hivatkozva, a fájdalmat nem lehet eltörölni. „Zsolt emléke velünk marad, a szégyen pedig rajtuk” – zárta a mondandóját.

Nem az első lejárató kampány volt

A következő felszólaló Csirák Dalma volt, a városi fenntartású lap, a Hódpress újságírója, korábban az önkormányzat sajtóreferense, akiről szintén jelentek már meg rosszindulatú cikkek a kormányközeli lapban.

Megemlítette, hogy vele együtt számos vásárhelyi lett hasonló kampányok áldozata, a polgármester feleségéről, a korábban bábaként dolgozó Márki-Zayné Vincze Felíciáról pedig pár éve az Origo azt terjesztette, hogy miatta halt meg egy csecsemő.

Csirák egyik közvetlen kollégája, a Szeged.hu önkormányzati lap, de még országos lapok helyi újságírói is olvashattak magukról lejárató anyagokat a Promenad24-en. Jovány Gyula családja is célkeresztbe került, akinek cége évekig látta el a helyi közösségi közlekedési szolgáltatást. Illetve ide tartozik még az a kutyapártos passzivista, akinek nyilvánosságra hozták a személyes adatait, miután részt vett a párt egyik festegetős akciójában a batidai kastélyhoz vezető úton. Egyébként ő is ott volt a rendezvényen, de továbbra sem kívánt a nyilvánosság elé állni.

Néha még a fideszeseket sem kímélte a Promenad24: szembementek Navracsics Tiborral is, „akinek annyi volt az összes bűne, hogy kezet fogott Márki-Zay Péterrel”.

Csirák szerint nem az a megoldás, hogy alantas eszközökkel vágjunk vissza. Úgy véli, az egyetlen jó út az, ha hiteles forrásokból tájékozódunk, „nem fogyasztjuk a propagandát és nem engedjük a hazugságot tovább gyilkolni”.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Következőnek Berényi Károly alpolgármester beszélt, aki azt mondta, korábban „a becsületébe gázolt egy szennylap”, még mielőtt közszereplő lett. Felkerült ugyanis egy Márki-Zay támogatóit gyűjtő listára, amelyen számos közismert, megbecsült vásárhelyi polgár, és még a zsidó hitközség is szerepelt, és 20 ezer példányban juttatták el a város postaládáiba.

Szerinte mellébeszélés az, hogy a helyi lap kegyeleti okok miatt szedte le a cikket, a gesztussal valójában elismerték a felelősségüket. Úgy véli, a cikk írói nem kívánták a kapitány halálát, hanem rutinszerű munkát végeztek, mégis belehalt egy ember. Ezért a szerzők és a főszerkesztő azonnali lemondása lenne a minimum – jelentette ki. „És akasszák fel magukat!” – tette hozzá a közönség hátsó soraiból egy férfi, szinte azonnal rácáfolva Csirák szavaira, de egyedül maradt a véleményével, a jelenlévők között általános rosszallás volt a reakció.

Az utolsó csepp

„Nyilván nem lehet soha bizonyítani, hogy a Promenad24 cikke okozta Szabó halálát, de világos, hogy ez volt az utolsó csepp, amit nem lehetett tovább elviselni” – vette át a szót Perintfalvi Rita katolikus teológus, aki maga is karaktergyilkosság áldozata lett nemrég. A kuruc.info idén augusztusban egy 20 éves extrém pornófilmmel hozta kapcsolatba.

„Olyanok vagytok, mint a novicsok, a lassan gyilkoló idegméreg: megfélemlít, érzéstelenít és a halálba küld” – üzente a teológus a propagandistáknak. Szerinte egyetlen dolog segít: a szolidaritás; ha nem hagyják magukra egymást az emberek.

Gondolatmenetét Fekete-Győr András, a Momentum egykori elnöke folytatta, aki szerint „a Fidesz legmegbocsáthatatlanabb bűne, hogy gyűlöletpropagandával mérgezte meg a magyar társadalom lelkét”. Mint mondta, ezek a kampányok fokozatosan épültek fel: először külföldi ellenségképeket kreáltak – Soros, Brüsszel –, majd következtek a hazai politikai ellenfelek. Utána jöttek az ellenzéki aktivisták, tanárok, majd egy diák is, Pankotai Lili, aki Fekete-Győr állítása szerint szintén küzdött öngyilkossági gondolatokkal. „De Lili fel tudott állni, és a Z generáció egyik legszókimondóbb, legtehetségesebb szószólója lett.”

„És amikor meghal valaki, gyáván széttárják a kezüket” – jegyezte meg Szabó Zsolt tragédiája kapcsán.

„Nem tőlünk kell félni, hanem a saját lelkiismeretüktől”

A felszólalásokat Márki-Zay Péter polgármester zárta, aki három mondatban foglalta össze a gondolatait: „Lázár János hazudik, minden tiszteletem a rendőröké, és van megoldás”. Először is megkérte a hallgatóságot, hogy emelje fel a kezét, aki elhiszi, hogy Szabó öngyilkosságának semmi köze nincs a Promenad24 cikkéhez. Senki nem jelentkezett.

„Ki írta a cikket és ki adott megrendelést rá? Ha ezt tisztázzuk, akkor lehet továbblépni, ezzel tartozunk a kapitány úrnak”

– jelentette ki Márki-Zay.

Számára egyébként kellemes meglepetés volt, hogy a rendőrség és a belügyminiszter is kiállt egykori kollégájuk mellett, cáfolva a Promenad24-ben megfogalmazott vádakat, miszerint elhanyagolta volna a felelősségeit. A polgármester megjegyezte, a közbiztonsággal és a közterületek állapotával nincsenek nagy problémák, a lakosok a hivatalos KSH-statisztikák szerint is évek óta elégedettek, ráadásul az elhunyt rendőrtiszt nem is ezekért a területekért volt felelős.

Márki-Zay Péter (b) jelenkori hódmezővásárhelyi és Molnár Róbert (j) egykori kübekházi polgármesterek a pénteki tüntetésen – Fotó: Bálint András / Szegeder
Márki-Zay Péter (b) jelenkori hódmezővásárhelyi és Molnár Róbert (j) egykori kübekházi polgármesterek a pénteki tüntetésen – Fotó: Bálint András / Szegeder

Végül a városvezető azt kérte a propagandasajtó munkatársaitól, hogy mondjanak le. „Nem tőlünk kell félni, hanem a saját lelkiismeretüktől. Ha ezek után is maradnak, egy csöppet sem lesznek jobbak, mint az SS-tisztek, akiknek egyetlen mentsége volt, hogy utasításokat követtek.” Szerinte itt nincs ilyen mentség, mert nem lövik le őket, ha nem írják meg ezeket a cikkeket.

„Most tessék felállni és menekülni ebből a szennyből, mentsék a becsületüket. Mostantól nem mondhatják, hogy a hazugság nem öl” – fogalmazott a politikus.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!