A Tisza Párt új szakértőt mutatott be Tanács Zoltán személyében, aki a programalkotás és a kormányzásra való szakmai felkészülés terén fogja vezetni a párt munkáját, írja a Hvg a párt közlésére hivatkozva. Tanács Zoltán 2025 márciusában hagyta ott korábbi munkahelyét, egy nemzetközi tanácsadó céget, ahol felső vezetői és tulajdonosi pozíciója is volt. A Tisza hamarosan hivatalosan, a nyilvánosság előtt is bemutatja a szakértőt.
A több mint 1400 főt foglalkoztató Horváth nevű vállalatnál Tanács több mint 25 évig dolgozott Linkedin-profilja alapján. Az informatikai tanácsadó cég Németországba van bejegyezve, de többek között az Egyesült Államokban is jelen vannak. Tanács angolul és németül is beszél, a Tisza szerint ő lehet „az ország egyik legfelkészültebb programmenedzsere” – széles körű tapasztalatai és párbeszédre nyitott személyisége meghatározó szereplővé teszi a kampányidőszak felkészülési időszakában.
Karrierje első másfél évtizedében a párt szerint Tanács elsősorban közigazgatási projekteken dolgozott önkormányzatoknál, minisztériumoknál, egyetemeken és az egészségügyben. Ezért jól ismeri a közigazgatás és a közszolgáltatások területét, írták. Az elmúlt tíz évben leginkább informatikával, információbiztonsággal, digitalizációval és mesterséges intelligenciát használó megoldásokkal foglalkozott, szerzett tapasztalatot Európában, a Közel-Keleten és Afrikában is – közölte a Tisza Párt.