Pintér Sándor vejének vadásztársasága három hónapra lezárta a nadapiak elől az erdőt

Pintér Sándor vejének vadásztársasága három hónapra lezárta a nadapiak elől az erdőt
A nadapiak attól tartottak, hogy a Hotel Lovasberény bejáratánál álló tiltó táblákhoz hasonlókkal találkoznak majd a település határában is. Félelmük beigazolódott – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

2885

A Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz fordul a nadapi önkormányzat, hogy megállapítsák, jogszerűen és arányosan zárta-e le a Pintér Sándor belügyminiszter vejéhez köthető Tradicionális Vadásztársaság az önkormányzat külterületén található vadaskertet három hónapra – döntött a település testülete pénteki ülésén. A hivatalos lépés mögött komoly helyi felháborodás van.

„Nadapon a Vadaskertből ki vagyunk tiltva”

– írta még a döntés előtt nadapi olvasónk, Zoltán, aki szerint az érintettek „úgy játszanak a hatalmukkal hogy közben a saját törvényeiket nem tartják be”. Mint hozzátette: új vadászok jöttek a régiek helyett, és nagyon korlátozottan tűrnek meg az erdőben bármit is. Eszerint megtörtént, amitől a lakosok korábban tartottak, és három éve meg is írtuk Kizárhatják a civileket az erdőből a Pintér Sándor köre által épített vadászközpont mellett címmel.

„Nadap lakossága szomorúan szembesült a falu melletti erdő november 30-ig történő lezárásáról. Érthetetlen számomra az éjjel-nappal, hétköznapi és hétvégi folyamatos lezárás. Augusztus végétől november végéig közel 100 nap alatt, éjjel-nappal vadászni fog valaki a területen? Váltásban, vagy pihenés nélkül?” – írta Győrik Balázs nadapi önkormányzati képviselő. Lapunknak elmondta: eleve gyanúsnak tartotta, hogy a lezárás nem a szokásos pár napig tart és nem is előzte meg a szokásos tájékoztatás.

Ezért a képviselő megkérdezte a vadásztársaságot, hogy bejelentette-e a lezárást az illetékes erdészetnek és az erdészeti hatóságnak, ahogy az erdőtörvény előírja, és mivel nem kapott választ, megkérdezte magát az erdészeti hatóságot is.

A vadaspark területe – Fotó: Google Maps
A vadaspark területe – Fotó: Google Maps

Időközben pénteken ugyanezt a lépést a teljes önkormányzati képviselő-testület is megszavazta lakossági panaszokra hivatkozva, a jogszerűségi kérdést kiegészítve azzal, hogy a hatóság ellenőrizze, hogy az erdőlátogatási korlátozásról a lakosság és az önkormányzat megfelelő módon értesült-e, valamint vizsgálja felül, hogy a lezárás arányos-e a vadászati tevékenység tényleges időtartamával, összhangban az erdőtörvény rendelkezéseivel.

Lapunk hasonló tartalommal írt levelet még a hét közepén a nadapi-lovasberényi erdőt kezelő Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-nek, megkérdezve azt is, hogy a vadásztársaság kérte-e hozzájárulásukat, ahogy az elő van írva. Szalay László, az erdőgazdaság vezérigazgatója azt válaszolta, hogy hozzájuk megkeresés eddig nem érkezett, ezért nem rendelkeznek érdemi információkkal a nadapi vadászat részleteivel kapcsolatban.

Pénteken összesűrűsödtek az események az ügyben, mert Győrik Balázs jelezte, hogy ő is választ kapott a Pest Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályától (mint erdészeti hatóságtól), miszerint a Tradicionális Vadásztársaság, a nadapi erdő vadászatra jogosultja az erdő látogatásának korlátozásával kapcsolatban nem tett bejelentést. A kormányhivatal hozzátette: a tényállás teljes körű kivizsgálása érdekében szükséges hatósági intézkedéseket megtették.

De ki áll a vadásztársaság mögött?

„Nem célunk senkinek sem sírós, álmatlan éjszakákat okozni (esetleg balesetet) mert valaki nem érti meg, hogy nem lehet belépni egy intenzív vadászati tevékenység alatt álló területre”

– ezt Brindza Tibor, a Tradicionális Vadásztársaság elnöke írta Győrik Balázs helyi képviselő hivatalos levelére az ügyben. (Lapunk is kereste a vadásztársaságot, de mi nem kaptunk választ.) Brindza Tibor Pintér Sándor lányának, Brindzáné Pintér Csillagnak a férje. Ez a kapcsolat azért fontos és közérdekű, mert Brindzáné Pintér Csillag a vezérigazgató a most Hotel Lovasberényként működő, egykori lovasberényi kormányüdülőt megszerző cégben.

A Hotel Lovasberény pedig pontosan a lekerített vadaskert mellett áll, kitűnő bázist nyújtva az odaérkező vadászoknak. Mint honlapjukon írják, „legyen szó egy hűsítő úszásról a fedett vagy szabadtéri medencékben, egy kalandos túráról vagy izgalmas vadászatról a környező erdőkben a Hotel Lovasberény minden igényt kielégítő élményeket nyújt”, és „exkluzív erdei környezetben várják az aktív kikapcsolódás, a sport és a vadászat szerelmeseit”. Lapunk megkereste a hotelt és Brindzáné Pintér Csillagot, hogy az itt megszálló vadászok használják-e a szomszédos vadaskertet, amit a Tradicionális Vadásztársaság zárt le vadászati célból november 30-ig, de nem kaptunk választ.

„Nem hagyhatom szó nélkül, hogy a település területének negyedét jelentő erdőt, annak minden természeti értékével együtt »nagyurak erdejeként« elzárják a lakosság elől” – írta a vadásztársasággal kapcsolatban Győrik Balázs, aki azt is hozzátette, tudja, milyen kormányzati körök állnak valójában a vadásztársaság mögött, „nem hiába épült a helikopterleszálló”. Szerinte a lezárás talán annak szól, hogy nem lehet előre tudni, mikor lesz a pontosan kedve a „méltóságos uraknak” leugrani egy kicsit vadászgatni.

Mint arról korábban beszámoltunk, a vadásztársaság és a helyiek által emlegetett lovasberényi vadászközpont közötti kapcsolat más oldalról is fennáll: a Tradicionális Vadásztársaságot Ecsedi Ferenc elnök alapította 2016-ban. Ecsedi volt korábban az OTP Bank egyik vezető tisztségviselője, Csányi Sándor egyik bizalmasa, illetve Pintér Sándorhoz is volt köze: Pintér egykori cégének, a már megszűnt Civil Ingatlanberuházó Kft.-nek ügyvezetője volt még 2007-2008-ban. Ecsedi Ferenc 2022 júniusában elhunyt, az ő helyét vette át a korábban titkárként működő Brindza.

A vadaskert szomszédságában álló egykori lovasberényi kormányüdülőt Pintér Sándor egy másik korábbi vállalkozása, a Civil Biztonsági Szolgálat szerezte meg. A korábbi üdülőre vissza nem térítendő támogatást (1,3 milliárd forintot) ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség – az összeg majdnem hatszorosa annak, mint amennyiért az állam eladta. A pénzt a 24.hu cikke szerint egy másik Pintérhez közeli cég, az Ingatlan Gyám 2019 Zrt. kapta, ennek a cégnek tavaly ősszel Brindzáné Pintér Csillag lett a vezérigazgatója.

Helyi olvasónk szerint a nadapi erdőt több százan használják rendszeresen, gombásznak, kerékpároznak, futnak vagy túráznak a területen. Itt található a méltán híres Ingó-kövek egyik legszebb sziklaformációja a Magos-kő, ami számos túra célpontja. Ha a vadásztársaság lezárja, hosszú időre megszűnik a természeti kikapcsolódási lehetősége több száz embernek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!