A bíróság első körben az Indexnek adott igazat abban a helyreigazítási perben, amit a Tisza Párt indított a kormányközeli portál ellen, miután arról írtak egy szerző nélküli cikkben, hogy a birtokukba jutott dokumentum alapján „brutális” szja-emelésre készül a Tisza. A cikkhez nem kérdezték meg a Tisza Pártot, és később sem egészítették ki azt Magyar Péterék reakciójával. A Tisza Párt rögtön a cikk megjelenésekor cáfolta, hogy adóemelést terveznének, Magyar Péter hamisítványnak nevezte az Index által bemutatott feljegyzést. A Fidesz és a médiája az Index cikkére hivatkozva kezdte el gőzerővel adóemeléssel vádolni a Tisza Pártot: teleplakátolták az országot a „Tisza-adóval”, szja-kalkulátor készült, a kormány pedig még nemzeti konzultációt is indít „a kiszivárgott adóemelési tervekről”.
A Telex birtokába jutott az Index ellenkérelme, amit Bodolai László, a lap ügyvédje adott be a helyreigazítási perben. Az ügyvéd ebben azzal érvel, hogy a cikk nem a Tisza Pártról szól, és egyébként is csak véleményt fogalmaztak meg a címben.
„Álláspontunk szerint a felperesnek nincs kereshetőségi joga a jelen ügyben. A cikk nem a felperes Tisza Pártról szól, hanem a Tisza Párt gazdasági kabinetje s még inkább annak szakértője által megfogalmazott gazdasági tervekről. A cikk így is jelöli meg a hivatkozott feljegyzés szerzőit: »a párt gazdasági kabinetjének tervei; az anyag megszövegezői; gazdasági munkacsoportjának javaslattevői; gazdasági program megalkotásával megbízott szakemberek«” – olvasható az ellenkérelemben.
Az Index ügyvédje szerint tehát azért nem kérhet helyreigazítást a Tisza Párt, mert a sérelmezett cikk nem rájuk vonatkozik.
Azt is írja az ellenkérelemben, hogy az Index nem jelentette ki egyértelműen a cikkben, hogy az adóemelésről szóló terv a Tisza Párt hivatalos programja vagy állásfoglalása lenne.
Mindeközben az Index-cikk címe az, hogy „Egy, az Index birtokába került feljegyzésből kiderül: brutális szja-emelésre készülhet a Tisza Párt”. Ez alapján nehéz nem úgy értelmezni, hogy az Index szerint maga a Tisza Párt akarhat adóemelést.
Az Index ügyvédjének másik fő érve az, hogy a cikk címe nem tényállítás, hanem csak vélemény, aminek alapját a Tisza Párt tagjainak nyilatkozatai adják. Azt is leírja, hogy az Index minden oldalról körbejárta a témát, a szerkesztőség több forrásból dolgozott. Szerinte a Tisza Párt állítólagos adóemelési tervei kiemelt közérdeklődésre számot tartó ügynek számítanak, az Index cikke pedig segítette az olvasók tájékozódását.
Szintén az indoklásban szerepel, hogy Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke egy etyeki tiszás fórumon arról beszélt, hogy „amennyiben az országgyűlési választást megnyerik, mindent megtehetnek”. Bodolai szerinte ez azt jelenti, hogy a Tisza nem vetette el az adóemelési terveket, és azt igazolja, hogy az Indexnek igenis feladata volt nyilvánosságra hozni a Tisza gazdasági terveit. Apróság, de az Index ügyvédje pontatlanul idézte Tarr Zoltán kiragadott mondatait: a Tisza politikusa egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”. Azért is érdekes, hogy Bodolai Tarr Zoltán etyeki kijelentését idézte, mert a Fidesz és a kormánysajtó is rendre úgy tálalja Tarr mondatait, hogy ez itt a Tisza Párt őszödi beszéde, ez a beismerése annak, hogy adóemelésre készülnek.
Az indoklásban az is szerepel, hogy a Tisza Párt mindeddig nem hozta nyilvánosságra az adóprogramját. Az ellenkérelem szeptember 25-én született, miközben a Tisza Párt azóta többször is részletesen beszélt az adóterveiről, szeptember 7-én Kötcsén pedig az adópolitikai szakértőjüket, Kármán Andrást is bemutatták.
A helyreigazítási ügyben hétfő 13 órakor tartottak tárgyalást. A tárgyalás előtt Magyar Péter arról írt Facebook-oldalán, hogy az Index azzal védekezik, hogy nem is a Tiszáról szólt a cikkük, nem jelentették ki egyértelműen, hogy az abban szereplő feljegyzés a Tisza programja lenne.
Magyar Péter a tárgyalás után arról posztolt, hogy a Fővárosi Törvényszék az Index javára döntött a perben. Magyar botrányosnak nevezte az ítéletet, állítása szerint a bíróság nem hallgatta meg a Tisza adópolitikai szakértőjét, aki a bíróság előtt elmondta volna, hogy soha nem terveztek adóemelést. „Ezek szerint holnap bármelyik sajtótermék megírhatja egy általa hamisított dokumentumra hivatkozva, hogy Orbán Viktor embert akar ölni” – értékelte az ítéletet Magyar. A Tisza Párttól úgy értesültünk, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.
A Index közleményben reagált a bíróság döntésére. Ebben azt írták, hogy „a tárgyalást politikai performansz kísérte a Fővárosi Törvényszéken, és a közösségi médiában”. Az Index szerint 20-30 aktivista próbált nyomást gyakorolni a bíróságra, közben Magyar Péter lejárató kampányt indított az Index ellen. „Az Index elvárja Magyar Pétertől, hogy nyilvánosan kérjen elnézést szerkesztőségünktől, megfenyegetett munkatársainktól, törölje azokat a rágalmazó posztokat, amelyekkel teleszórta a közösségi médiát a bírósági ítélet előtt” – írták. A közleményben is megismételték az ellenkérelemben szereplő érvet, miszerint az Index nem tényként közölte a párt tervezetét, hanem egy lehetséges forgatókönyvet mutattak be, ezért fogalmazták meg a címet úgy, hogy brutális szja-emelésre készülhet a Tisza Párt. Az Index közleményéből az is kiderül, hogy Magyar Péter augusztus 29-én fordult helyreigazítással a laphoz, aminek nem adtak helyt.