Tízezer forintra csökkentették annak a nőnek a büntetését, akit az egyik tüntetésen egy rendőr megütésével vádoltak
A korábban megítélt 84 ezer forint helyett 10 ezer forintra mérsékelték annak a nőnek a büntetését, akit azzal vádoltak, hogy az egyik tavaszi hídfoglaló tüntetésen megütött egy intézkedő rendőrt.
A Blikk szerint az eset április 8-án történt, amikor a Szabadság hídon a nőt, az egyik későbbi tüntetésen a történetét a nyilvánossággal is megosztó Kócs Petrát kiemelte a tömegből a rendőrség, majd számonkérték, hogy miért ütötte arcon egyiküket. A nő szerint azonban nem szándékos ütésről volt szó, hanem ahogy az őt megfogó rendőrök ellen tiltakozott, a kezében lévő telefon hozzáért az egyik rendőr arcához.
A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt el akarta vinni a helyszínről, ám ettől végül elálltak, és a jegyzőkönyvben már csak közúti szabálysértésért vonták felelősségre. Kócs Petrát végül 103 ezer forintra büntették, és további két szabálysértésért pedig 84-84 ezer forintot szabtak ki rá. Ezeket a büntetéseket a nő nem fizette be, ezért kerültek bíróság elé az ügyek. Az egyik tárgyalást az egyik 84 ezres büntetés ügyében a múlt héten tartották, itt született az a döntés, hogy a nőnek tízezer forintot kell csak fizetnie.
„Tízezer forintot kell végül befizetnem, amit sokkal elfogadhatóbbnak tartok, és remélem, hogy a többi ügyben is hasonló mértékben csökkentik az összegeket” – mondta az ítélet után Kócs Petra.