Fejvadászok fogtak el két, szexuális bűncselekmények miatt körözött magyar férfit Hollandiában
Az elmúlt héten Hollandiában sikerült elfogni két olyan szökevényt, akiket szexuális bűncselekmények miatt kerestek, olvasható a Police.hu-n. A közlemény szerint magyar fejvadászok az Európai Célkörözési Egységek Hálózatával (ENFAST) együttműködésben fogták el a két férfit, egyiküket Zwolle, másikukat Beuningen településen találták meg.
A gyanú szerint K. Róbert 2021 tavaszán többször is szexuális kapcsolatot létesített egy 14. életévét be nem töltött lánnyal, akit többször is kábítószerrel kínált, ellene a Dunakeszi Rendőrkapitányságon indult nyomozás. A férfit azonosították az eljárás során, de egy idő után elérhetetlenné vált, tartózkodási helyét nem lehetett megállapítani. Így belföldi és európai elfogatóparancsot is kiadtak vele szemben, mert gyanították, hogy külföldre szökhetett.
A másik férfi, V. Ferenc ellen minősített emberkereskedelem miatt folyt eljárás a BRFK Nyomozó Főosztályán, aki az adatok alapján hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve huzamosabb ideig szexuális cselekményt végeztetett egy többszörösen kiszolgáltatott helyzetben lévő emberrel. V. Ferenc a nyomozás során szintén elérhetetlenné vált, ezért ellene is nemzetközi és európai elfogatóparancsot adtak ki.
Miután olyan adatok merültek fel, hogy mindketten Hollandiában tartózkodhatnak, a dunakeszi és a budapesti rendőrség is kérte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési egységének a segítségét.
K. Róbertet szeptember 23-án Zwolle városában fogták el, V. Ferencet szeptember 28-án Beuningen településen. Mindketten a munkahelyükön tartózkodtak a rajtaütéskor, K. Róbert egy étteremben, V. Ferenc egy boltban dolgozott.
A két elfogott magyar kiadatásáról a holland bíróság fog dönteni, míg annak végrehajtásáról, a Magyarországra történő kísérésről az ORFK BF NEBEK (Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ) gondoskodik, írta a rendőrség.