Aránytalan sérelmet okozna az MTVA szerint, ha válaszolnának Hadházy kérdéseire

460

Hadházy Ákos korábban közérdekű adatigénylést nyújtott be az MTVA vezérigazgatójának távol-keleti és amerikai útjaival kapcsolatban, a képviselő megkeresését azonban az MTVA elutasította. A köztévé szerint az adatok üzleti titoknak minősülnek, így azok nyilvánosságra hozatala „aránytalan sérelmet okozna az MTVA-nak” – derül ki Hadházy Ákos Facebook-bejegyzéséből.

A parlamenti képviselő úgy tudja, hogy Papp Dániel legalább négyszer utazott Kínába, Amerikába és Vietnámba az MTVA vezérigazgatójaként, utazásonként 8-10 napra. Hadházy azt szerette volna megtudni, hogy milyen minőséggel és indokkal utaztak, hány fős volt a delegáció, milyen szolgáltatásokat és szállodákat vettek igénybe, és ez mennyibe került az MTVA-nak. A válaszadás határidejét először két héttel kitolták, majd meg is tagadták azt.

Az MTVA szerint nem tudják kiadni az adatokat, mivel azok „az MTVA hatáskörébe tartozó döntést megalapozó adatok”, amikből olyan következtetés vonható le, „amely az MTVA későbbi, befolyásmentes döntésének meghozatalát súlyosan veszélyeztetné”. Emellett az MTVA szerint ezek az „utazások során folytatott tárgyalások eredményét veszélyeztetné, ha a külföldi partnerekkel történő tárgyalások célját, indokát nyilvánosságra hoznánk”, és az adatok üzleti titoknak minősülnek, így ennek nyilvánosságra hozatala „aránytalan sérelmet okozna az MTVA-nak”. Hivatkoznak arra is, hogy a delegációval kapcsolatos információk személyes adatok, az utazási költségeket pedig azért nem tudta meghatározni a köztévé, mivel „ezen tételek pénzügyi, adminisztrációs lezárása még nem történt meg az MTVA-nál”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!