Herczeg Zoltán divattervezőt egy évig tartó, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a bíróság kábítószer-birtoklás miatt – írta a Blikk. Az ügy másik vádlottját, F. Józsefet kábítószer-kereskedelem miatt két év szabadságvesztésre ítélte, szintén felfüggesztve.
Az ügyben eljáró bíró, Fülöp Géza közölte, hogy szerinte az ügyészség eltúlozta a büntetési tételeket a vádlottak ügyében. Az ügyészség jelezte, hogy fellebbeznek.
Herczeg Zoltánt kábítószer-kereskedelem és -birtoklás gyanújával tartóztatták le 2022 októberében, és majd fél évet töltött letartóztatásban. A belvárosi Markó utcából a budai Gyorskocsi utcába, majd a Venyige utcai börtönbe vitték át, végül pedig az ügyészség kezdeményezésére házi őrizetbe került, nyomkövetőt kellett viselnie. Ezt körülbelül négy hónap után, 2023. augusztus 21-én vették le a divattervező lábáról.
Fél évvel szabadulása után ügyvédjével együtt részletesen beszélt a Telexnek az elfogásáról, letartóztatásáról, a börtönéletről, a konfliktusairól.
A rendőrség tavaly januárban zárta le az ügyében indított nyomozást, majd az ügyészség három hónappal később közölte, hogy kábítószer-birtoklás miatt két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést és három évre közügyektől való eltiltást kértek ellene.