Patkányméreggel akarták megmérgezni Blacket, a kutyát, aki segített túlélőket találni a 2023-as törökországi földrengés után
Kolbászba tömött patkányméreggel akartak megmérgezni egy mentőkutyát Jászberényben. Black, a hétéves labrador retriever annak a mentőcsapatnak volt a tagja, amelyik 11 túlélőt mentett ki a romok alól a 2023-as, több mint 40 ezer ember halálát okozó törökországi földrengés után. A mérgezett kolbászt az udvarra dobták be, de a kutya gazdájának szülei időben megtalálták azt, úgyhogy az állat épségben megúszta a dolgot.
„Nagy szerencse, hogy ők találták meg, ugyanis általában úgy szoktam hazamenni, hogy először beengedem a kutyát, és aztán pedig én pakolok be a kocsiból” – mondta az RTL-nek a kutya gazdája, Mező Marcell. Rendszeresen jár az állattal a Kutyákkal az Életért Alapítvány jászberényi telepére tréningezni, így történt ez október 12-én is, amikor arra ment haza, hogy a szülei már megtalálták a mérgezett kolbászt. Szerinte ha aznap korábban ért volna haza, mint a szülei, Black megette volna a patkánymérges kolbászt, amiben könnyen elpusztulhatott volna.
A rendőrség az ügyben állatkínzás miatt indított eljárást.