Buda Péter: Az orosz békediplomácia valójában a háború megvívása más eszközökkel

Putyint nem a békegalambok ültetik tárgyalóasztalhoz, Orbán Viktor európai elszigetelése vágyvezérelt elképzelés – egyebek mellett erről is beszélt a Telexnek Buda Péter biztonságpolitikai elemző, egykori nemzetbiztonsági főtiszt, akit a Budapestre tervezett Putyin–Trump-találkozóról kérdeztünk. Azt is elárulta, hogy biztonsági szempontból milyen helyszín lenne ideális a magyar fővárosban.

Nyilvánvalóan van belpolitikai számítás is a helyszínválasztás mögött. Ne felejtsük el, hogy Putyin és Trump is éppen a közelmúltban állt ki Orbán megválasztása mellett. Vagyis a magyar miniszterelnök politikai túlélése mindkettőjük számára fontos szempont. Szerintem a találkozó kapcsán éppen az az egyik legérdekesebb és legfontosabb kérdés, hogy vajon miért. Talán emlékeznek még az olvasók, hogy éppen a Telexen volt szó arról korábban egy interjúban, hogy Putyin Orbán megemelésére törekszik azzal, hogy pozícióba próbálja juttatni mint „békeharcost,” annak érdekében, hogy rajta és az általa befolyásolt EU-szkeptikus erők tevékenységén keresztül gyengíthesse Európát.

Putyin számára ugyanis addig ellenfél Európa, amíg egységes. Amint megosztottá válik, már lehet uralkodni rajta. Fogalmazhatunk tehát úgy is, hogy ami rossz Európának, az jó Moszkvának. Washington szempontjából szintén a magyar vezető által képviselt politikai ideológia a magyarázat a támogatásra. Arról a civilizációs vagy ha úgy tetszik, politikai kulturális fordulatról – „forradalomról” – van szó, amelynek Orbán Viktor már elég régen az egyik nemzetközi vezéralakja.

A szovjet/orosz szemlélet a békét csupán a nyugati demokráciákkal szembeni folyamatos politikai konfliktusuk egyik megnyilvánulásának tekinti, amely egy totalitárius, militarista és imperialista terjeszkedési politika leplezésére szolgál. Vagyis a győzelmet igyekszik mindig kisebb kockázat révén elérni. A „békestratégia” választása egyszerűen azt jelzi, hogy Moszkva számára az adott időszakban a fegyveres konfrontációból való visszalépés ígérete mozdítja elő a háborús célkitűzéseiket. Lásd példaként az alaszkai találkozót: Putyint ekkor épp brutális szankciókkal fenyegette Trump, majd hirtelen létrejött a találkozó és a szankciók ötlete lekerült a napirendről.

Putyin részéről ez tehát egy játszma. A „keresztény nacionalista” ideológia és a béke hangoztatása egyaránt. Mindkettő célja az ellenfél táborának megnyerése, ideológiai elbizonytalanítása vagy destabilizálása. Sajnos elfelejtette már a világ, de a hidegháborús szovjet hadviselés mai napig rendszerben tartott egyik nagyon fontos eszközéről van szó. Olyannyira fontos eszközről, hogy a hidegháború első évtizedeiben a Nyugat az amerikai hírszerzés vezetésével kiépített nemzetközi szervezetek segítségével (például a Congress for Cultural Freedommal) próbált szembeszállni azzal az eszmei és kulturális befolyással, amellyel Moszkva sikeresen szédítette a korabeli Nyugat közéleti, tudományos és kulturális elit egy részét – akárcsak ma – még az Egyesült Államokban is! Ezek az emberek ugyanis – hasonlóan ma Putyin nyugati szimpatizánsaihoz – annak ellenére tartottak ki a sztálinista Szovjetunió iránti csodálatukban, hogy addigra már a szovjet rendszer kegyetlenségének számos brutális példája került nyilvánosságra. Napjainkban tehát ugyanez történik, csak éppen ma Moszkva nem a társadalmi progresszió, hanem a „konzervatív értékek” védőbástyájaként próbálja eladni magát. Hiszen ma ezzel tudja maga mellé állítani nyugati politikai ellenfeleinek az ellenfeleit: a liberális erőkkel szembenálló identitárius, nacionalista politikai erőket

Nem, nem a békegalambok, hanem a katonai fenyegetések és a gazdasági szankciók kilátásba helyezésének hatására. Hadd idézzem itt J. D. Vance alelnököt, aki épp a napokban hívta fel a figyelmet arra, hogy a megegyezést éppen ezek a szempontok, vagyis Oroszország relatív gyengesége segíthetik elő, már ha egyáltalán. Felmerül tehát a kérdés: vajon nem lett volna érdemes jóval korábban élni az elrettentés megfelelő súlyú eszközével? Mennyi emberi élet elpusztulásáért és fizikai rombolás bekövetkezéséért felelősek azok, akik éveken keresztül akadályozták ezt és akik ma a béke angyalaiként mutogatják magukat?

Igen. Ennek segítségével erősíteni lehet azt a narratívát, miszerint Orbán egy nemzetközi befolyással rendelkező vezető és „békeharcos”. Más kérdés, hogy a „madarat tolláról, embert barátjáról” magyar szólásmondás alapján nem lesz ez mindenki számára egyértelműen pozitív esemény. És természetesen kérdés az is, hogy a várható népszerűségnövekedés meddig fog kitartani azon „átlagszavazók” körében, akiket a hétköznapi gondjaik jobban befolyásolnak, mint a magyar kormányfő diplomáciai sikerei. Nagyon sok minden attól függ e tekintetben, hogy mi fog történni a találkozó után. Hiszen az alaszkai csúcs után – amelynek kapcsán szintén felmerült egy eredetileg budapesti helyszín – nem történt semmi. Pontosabban az történt, hogy Putyin sikeres manőverrel szerelte le a korábban már nagyon szigorú szankciókkal fenyegetőző Trumpot. Majd folytatta Ukrajna bombázását.

Ezzel a csúccsal most is hasonlók a szándékai: az orosz békediplomácia valójában a háború megvívása más eszközökkel. Az a célja, hogy elaltassa az ellenfelet és időt húzzon. Egy orosz érdekeknek megfelelő béke valójában a háború győzelmét jelenti. Ami további agresszióra bátorítja Moszkvát, ami gyengeséget látva ki akarja azt használni. Örök törvénye ez a geopolitikának. Ami tehát most diplomáciai sikernek látszik, hosszú távon egy komoly tragédiának ágyaz meg.

Orbán európai elszigetelése a wishful thinking kategóriájába tartozó elképzelés. Hosszú évek óta sóvárognak erre egyes szakértők, azonban a trend jelenleg nem ez. Amióta Donald Trump hatalomra jutásával a fent említett identitárius politikai irányzat vált uralkodóvá az USA-ban is, alapvető szinten kezdtek átalakulni a korábban a transzatlanti együttműködésre épülő világrend szövetségi dinamikái. Oroszország immár nem kibékíthetetlen ellenfél, hiszen politikai kultúrája – amely miatt a korábbi évtizedekben az volt – sok tekintetben jobban hasonlít arra, amit a MAGA-tábor meghatározó figurái, így például az alelnök, J. D. Vance képvisel, mint Európáé.

Szembe kell azzal néznünk – és láthatóan ez még mindig nehezen megy számos politikusnak és szakértőnek –, hogy a jelenlegi, szekuláris, demokratikus Európa távolabb áll eszmeiségében az Egyesült Államoktól, mint az identitárius, keresztény nacionalista elemeket hangsúlyozó Oroszország.

Semmiképpen. Washington ma Európa átalakítására törekszik, egy ahhoz hasonló politikai kulturális forradalom érvényre juttatására, mint ami náluk végbement. És ebben van szüksége Orbán Viktorra, ezért avatkozik bele Trump elnök ennyire nyíltan a magyar választásokba. Akárcsak Putyin: ő ugyanis arra számít, hogy egy keresztény nacionalista „kulturális forradalom” a demokratikus európai projekt szétesését fogja okozni, hiszen az identitárius ideológia természeténél fogva a demokratikus konszenzusra és egyenlőségalapú kompromisszumkeresésre épülő európai projekt széteséséhez fog vezetni. Márpedig ami rossz Európának, az jó Putyinnak, aki Oroszország relatív gyengesége miatt kizárólag a Nyugat megosztottságára tudja építeni birodalomépítő stratégiáját.

Attól tartok, ahhoz, hogy Európa ismét felocsúdjon és kivesse magából ezeket az erőket, be kell érniük azoknak a keserű gyümölcsöknek, amelyeket az itt elemzett ideológiai és kulturális trend törvényszerűen kitermel magából, és amelyek beérésére Putyin nagyon is pontosan számít.

Az ukrán ortodox egyház vezetője, Epiphanius Metropolita a napokban arról beszélt egy prágai rendezvényen, hogy „Oroszország a vallást a hibrid agresszió fegyvereként használja Ukrajna, Európa, és tágabb értelemben a szabadság és az emberi méltóság elvei ellen.” Az ukrán egyházvezető szerint sajnos sokan továbbra is alábecsülik a vallási, pontosabban – ahogy szintén ő fogalmaz – „pszeudo-vallási tényező” szerepét az orosz agresszió igazolásában és előmozdításában. Szavai szerint Nyugaton az orosz propaganda úgy állítja be ezt a háborút, mint egy kényszerű védekezést a „hagyományos értékek” nevében az „istentelen liberalizmus” előretörésével szemben. Vagyis Oroszország nem agresszorként jelenik meg, hanem mint a „hagyományos kereszténység” ál-védelmezője – fogalmaz. Az egyházvezető tehát élesen elítéli ezt a gyakorlatot és figyelmeztetni akar arra, hogy nem szabad bedőlni az orosz befolyásolási műveletnek.

Minderre a közelgő budapesti Trump-Putyin „béketárgyalás” kapcsán érdemes felhívni a figyelmet. A magyarországi, budapesti helyszínválasztás ugyanis egyértelműen azon irányzat befolyásának az erősödését jelzi, amely a magyar kormányfő által képviselt „keresztény-nacionalista” civilizációs fordulat jegyében akar közeledni Oroszországhoz. Vagyis amely az ukrán ortodox egyházvezető által bírált, a vallást politikai eszközként használó ideológiát egyfajta közös platformként képzeli el a nemzetközi szövetségesi újrarendeződési folyamat alapjaként. Ennek az elképzelésnek az érvényre jutása az orosz stratégia győzelmét jelentené. És nem azért, mert ennek eredményeképpen létrejönne egy új nemzetközi rend. Hanem éppen azért, mert az orosz számítások szerint így nem tudna létrejönni egy új nemzetközi rend. Csak rendetlenség. Ami Moszkva számára a legalkalmasabb környezet ahhoz, hogy maximalizálni tudja stratégiai érdekeit. Ezzel együtt pedig az ukrán egyházvezető által a „legrosszabb középkori és birodalmi hagyománynak” nevezett ideológia befolyása erősödne meg Európában, az állam és egyház elválasztására alapuló nyugati demokratikus politikai kultúra kárára.

Nyilvánvalóan nagyon komplikált feladat lesz a helyszín biztosításának megszervezése, hiszen ezúttal harmadik országban találkoznak, és mindkét ország illetékes szolgálatai legendásak arról, hogy megvannak azon saját szakmai szempontjaik, amelyekből jottányit sem hajlandók engedni, akár a házigazda ország akaratával is szembemenve. A jelenlegi felfokozott helyzetben ez egyébként érthető is.

A találkozó szimbolikus értéke miatt kézenfekvő lehet egy szimbolikus értékű helyszín, amelynek segítségével Orbán Viktor élni tud a találkozó adta nyilvánossággal. A Budai vár ilyen szempontból elég egyértelmű választásnak tűnhet. A technikai és élőerős helyszínvédelem határozza meg a helyszínválasztás biztonsági szempontjait. A megfelelő védhetőség ebből a szempontból nem pusztán a helyszínre, hanem a helyszín megközelítésére szolgáló útvonalakra és a légtérre is vonatkozik. A vár e tekintetben is kézenfekvő választásnak tűnhet.