Magyar Péter szerint megtagadták tőle, hogy október 23-án a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter azt közölte, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nem adott engedélyt neki arra, hogy október 23-án a Műcsarnok lépcsőjén tartson beszédet.
„A Műcsarnok tulajdonosaként, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Turi Attila, nyilvánvalóan politikai utasításra nem járult hozzá, hogy 36 év után azon a lépcsőn hangozzon el egy megemlékező beszéd, ahol 1989-ben Orbán Viktor a szovjet csapatok távozására hívott fel” – írta Magyar.
A Tisza Párt elnöke szerint azért tagadták meg lépcső használatát, mert az MMA szerint a Műcsarnok nemzeti ünnepeken zárva tart. Magyar hozzátette, hogy korábban 2014. márciusában Orbán Viktor a Műcsarnoknál mondott beszédet a Békemeneten.
Az MMA kérdésünkre azt írta, hogy a Műcsarnok 2025. október 23-án – miként ezen a napon már évek óta – zárva tart, erről a tényről az intézmény idén is hetekkel ezelőtt tájékoztatta a nyilvánosságot. Hozzátették, hogy a Magyar Péter posztjában közzétett légi felvétel nem a 2014. március 15-én készült, ahogy azt korábban a Tisza Párt elnöke írta. Magyar később korrigálta is a saját bejegyzését.
„A Műcsarnoknak mint kulturális közintézménynek a nyitvatartása független bármilyen pártpolitikai vonatkozásától” – zárta válaszát az intézmény.
Cikkünket frissítettük a Műcsarnok válaszával, és azzal, hogy a Magyar Péter posztjában látható légi felvétel nem 2014 március 15-én készült.