Újraindult a közlekedés a győri vasútállomáson, de a MÁV szerint egy ideig késésekre kell számítani

Jelentős korlátozásokkal, de újraindult a közlekedés vasárnap éjjel a győri vasútállomáson, ahol vasárnap este a biztosítóberendezés kábelcsatornájában tűz ütött ki, a vonatközlekedés pedig emiatt szünetelt. A MÁV korábban jelezte, hogy a Győrt érintő vonalon vasárnap pótlóbuszokra számíthatnak az utasok, hétfőtől a helyreállításig pedig hosszabb menetidőre, módosuló közlekedési rendre kell számítani.

A MÁV azt írta, a győri állomáson a vasárnapi tűzesetben megrongálódott biztosítóberendezés javítása elhúzódik. Emiatt „hosszabb eljutási időre, késésekre, valamint a győri elővárosi vonatok utasainak pótlóbuszos átszállásra kell számítani, de járatkimaradások is előfordulhatnak”.

Magyarország egyik legforgalmasabb vasútvonalán vasárnap este egy vagy akár másfél óra késéseket is szedtek össze a tűzeset miatt a vonatok. A MÁV vezérigazgatója ekkor jelezte, hogy a tűz jelentős kárt okozott a biztosítóberendezésben, ezért a forgalom újraindítása nem lesz könnyű.

Olvasóink arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak, volt aki Tatánál ült a vonaton este 11 után is, tájékoztatást viszont nem kapott. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!