Kálmán az „áldozatok” szó elhangzására várt Semjéntől, Semjén hungarofóbiáról és az antikrisztianizmusról beszélt
Kálmán a viszontválaszában azt mondta, „elmorzsolt pár könnyet” Semjén válasza alatt. Arról beszélt, a kormány és Semjén összemossa a pedofíliát a homoszexualitással. Azt mondta, egy dolgot várt volna Semjéntől, azt, hogy elhangozzon az az egy szó tőle, hogy „áldozatok”. Szerinte bocsánatot kellett volna kérnie a kormánynak a Szőlő utcai ügy miatt. Azt is mondta, hogy Semjén nem áldozat, hanem „minimum cinkos”.

Semjén a válaszában arról beszélt, hogy a DK a parlamentből való kiesés szélére került, emiatt hergel – a határon túli magyarok és az egyház támadásával. Semjén szerint a „hungarofóbia és az antikrisztianizmus” a DK esszenciája. A Szőlő utcai ügyről azt mondta, köszönettel tartozik a sok imádságért. Szerinte az istenszerető embernek minden a javára válik.