Kálmán Olga szerint Semjén magára rántotta a Szőlő utcai ügyet, mint egy „pancser bűnelkövető”
„Tisztelt Miniszterelnök-helyettes, nem igazán értem, hogy miért ment önként házhoz… amiért házhoz szoktak menni” – kezdte Kálmán Olga DK-s képviselő Semjén Zsoltnak címzett kérdését. Arról beszélt, Semjén Zsoltnak fel kellett volna szólalnia korábban is a gyermekvédelem miatt, de nem tette. Kálmán szerint Semjén magára rántotta a Szőlő utcai ügyet, mint egy „pancser bűnelkövető” – ezt hangos felhördülés követte a teremben. Kálmán azt mondta, őt csak az érdekli, hogy ki volt az, aki 10-12 éves gyerekeket erőszakolt meg. Szerinte a kormánynak nem a képviselőket kellene fenyegetni, hanem az elkövetőket.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex