Magyar Péter: Bár megtiltották, hogy drónozzunk október 23-án, mi attól még felszállunk

3464

Bár először rábólintott a Honvédelmi Minisztérium, hogy engedéllyel rendelkező cégek drónfelvételeket készítsenek a Tisza Párt október 23-i rendezvényéről, most hirtelen légtérzárat rendeltek el – mondta Magyar Péter kedden Csömörön (a videóban 22:10 körül).

A beszéde első 20 percében arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt az ünnepnapra szervezett Nemzeti Meneten, és röviden beszélt arról, mire is lehet számítani.

„Bejelentettük pár napja, engedélyt kértek hivatalos cégek, hogy drónokkal szeretnénk repülni a Nemzeti Menet fölött, mint máskor is, hogy meg tudjuk mutatni a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Hősök teréig hömpölygő menetet. Megkaptuk az engedélyt”

– mondta Magyar. Azonban a pártelnök szerint két nappal később megváltozott a Honvédelmi Minisztérium álláspontja.

„Most közölték, hogy amikor vége lesz a Békemenetnek, 13 óra körül, onnantól fogva 16:30-ig, a mi rendezvényünk végéig, amikor vonulunk az Andrássyn, teljes légtérzárat rendelnek el mindenféle indok nélkül Budapest belvárosa felett.”

Cikkünk megjelenése után a Tisza Párt közleményben némileg finomította a dolgot: a minisztérium Állami Légügyi Főosztálya 12:30 és 15:40 között zárja le a légteret, katonai művelet végrehajtására hivatkozva.

Magyar arra kért minden céget, aki eredetileg tervezett videózni, és erre van is amúgy engedélye, hogy menjenek ki a rendezvényre.

„Üzenem a honvédelmi miniszternek, hogy mi fel fogunk szállni, akár tetszik, akár nem”

– ígérte.

Az ügyben küldtünk kérdést a Honvédelmi Minisztériumnak. Ha válaszolnak, beszámolunk róla.

(Cikkünket frissítettünk, miután a Tisza Párt közleményében több részletet is megosztott a tiltásról.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!