Békemenet vs. Nemzeti Menet – ki tud több embert mozgósítani október 23-án?

Békemenet vs. Nemzeti Menet – ki tud több embert mozgósítani október 23-án?
Fotó: Bődey János / Telex

1576

Nagyon rég volt akkora politikai tétje október 23-nak, mint idén. Kevesebb mint fél évvel a 2026-os országgyűlési választás előtt egy végletekig kiélezett politikai helyzetben készül erődemonstrációra a Fidesz és a Tisza Párt Budapest utcáin. A fogadkozás és a mozgósítás már hetek óta tart: Kocsis Máté szerint ez lesz minden idők legnagyobb Békemenete, Magyar Péter szerint a rendszerváltás óta nem volt ilyen fontos egy nemzeti ünnep.

Számháborúra számít Mikecz Dániel, az ELTE Politikatudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa is. A társadalmi mozgalmakat és tüntetéseket kutató elemző szerint mindkét párt azt próbálja majd fotókkal és más eszközökkel bizonygatni, hogy az ő rendezvényén volt több ember, és így mögötte van nagyobb társadalmi támogatottság. A politikai megmozdulások számháborúja szinte magyar kuriózum a kutató szerint, de arra sincs sok nemzetközi példa, hogy a nemzeti ünnepet kampánycélra használnák, és pártok lepnék el az utcákat.

Orbán Viktor felrázná a táborát

A miniszterelnök a digitális polgári körök szeptemberi gyűlésén jelentette be, hogy október 23-án jön az újabb Békemenet. A Fidesz kampányait segítő CÖF–CÖKA felvonulása csütörtökön 9 órakor a Margit híd budai hídfőjénél, az Elvis Presley téren indul, és a Margit hídon és Nyugati téren át vonulnak a résztvevők a Kossuth téri állami ünnepségre, ahol 13 órakor Orbán beszéde zárja a rendezvényt.

A helyszínválasztás nem meglepő, a 2022-es választás előtt is a Margit hídon mentek át a Kossuth térre meghallgatni a miniszterelnököt. Mikecz szerint a híd vizuálisan ideális helyszín arra, hogy a Dunával kontrasztban nagy tömeget lehessen rajta mutatni. Az internetadó elleni 2014-es tüntetés és az idén júniusi Budapest Pride legemlékezetesebb képei is az Erzsébet hídon vonuló tömegről készültek. A Kossuth tér a Parlamenttel a háttérben pedig azt a képet erősíti a Fideszről, hogy ők vannak hatalmon, és náluk az erő.

A politikai elemző úgy látja:

a Fidesz számára az idei október 23. tétje, hogy felrázzák a táborukat, visszaadják a választók hitét, és megmutassák, hogy a politikai elit mögül nem tűnt el a társadalmi bázis, továbbra is ott vannak a társadalomban.

Erre Magyar Péter folyamatos országjárása miatt most különösen nagy szükség lesz Mikecz szerint, hiszen a Tisza Pártot már nem tudja azzal vádolni a Fidesz, mint a korábbi ellenfeleit, hogy „az NGO-k és Brüsszel között, egy légüres térben lebeg” társadalmi bázis nélkül.

A Digitális Polgári Körök és Harcosok Klubja elindítása és rendezvényei is részben azt a célt szolgálták, hogy a választás előtt feltüzeljék a Fidesz táborát, amely a kegyelmi ügy és az évek óta tartó gazdasági nehézségek miatt jelentősen csökkent a 2022-es választás óta. Még a kormányközeli Nézőpont Intézet vezetője, Mráz Ágoston Sámuel is arról beszélt Tusványoson, hogy az aktivitásban le van maradva a Fidesz, ami azt jelenti, hogy sok Fidesz-szavazó nem biztos abban, hogy részt venne egy mostani választáson.

A Békemenet már bejáratott, jól működő eszköz a Fidesznek a tábor mozgósítására, a tömeges megmozdulás visszaadhatja a szimpatizánsai önbizalmát, a településneveket jelző táblákkal pedig azt demonstrálhatják, hogy továbbra is ott vannak az ország minden pontján, a társadalom szövetében.

Orbán Viktor március 15-i beszéde a poloskázásról lett emlékezetes. Később azt mondták, hogy csak a volt feleségét lehallgató Magyar Péterre célzott a miniszterelnök, de ennek ellentmond, hogy többes számban beszélt az áttelelt poloskák kitakarításáról. Mikecz szerint egy hasonló megnyilvánulással azt az ellenzéki narratívát erősítené tovább a miniszterelnök, hogy ő az, aki megosztja a társadalmat. Ez veszélyes lehet a választás előtt pár hónappal, így nem kizárt, hogy Orbán leválasztja majd a beszédében a Tisza Párt vezetőit az ellenzéki szavazókról, mint ahogy Magyar is „háromezer fideszes janicsárról” beszél, és nem általánosságban a Fidesz szavazóiról.

Mivel Orbán csütörtök délután a Kossuth térről „sovány malac vágtában” rohan a brüsszeli EU-csúcsra, az elemző szerint adja magát, hogy a beszédét arra futtassa ki: kellő felhatalmazást kapott a Békemeneten az egész országtól a politikai álláspontja képviseletéhez.

Magyar Péter alternatívát mutatna

Magyar Péter 80 napos országjárásának utolsó állomása lesz a Nemzeti Menet október 23-án. A tiszások nem sokkal Orbán Viktor beszéde után, 14 órakor a Deák Ferenc téren gyülekeznek, és az Andrássy úton vonulnak a Hősök terére. A tavaly júniusi EP-választás előtt egy nappal megtöltötte a hatalmas teret Magyar, és most is hasonló tömegre számíthat. Mikecz Dániel szerint

a Tisza Pártnak az október 23. tétje, hogy „potens kihívóként, alternatívaként meg tudják-e győzni a választókat arról, hogy most valódi esély van a kormányváltásra”, és le lehet győzni Orbán Viktort.

A kormánytól független közvélemény-kutatásokban lassan egy éve vezet a Tisza Párt, de arra a kérdésre, hogy lesz-e kormányváltás, már sokkal kiegyensúlyozottabbak a válaszok. Magyar Péternek a következő hónapokban el kell hitetnie a társadalommal, hogy le lehet váltani a Fideszt, és erre ő képes.

Már Kötcsén is arról beszélt szeptember elején a Tisza Párt elnöke, hogy lezárja a húsz éves Orbán–Gyurcsány-korszakot, és új fejezetet nyit a magyar politika történetében. Hasonló beszédet, egy új kiegyezést vár október 23-án az elemző Magyartól.

Mikecz szerint a magyar politikai kultúrában nagy hagyománya és népszerűsége van annak a narratívának, hogy az ország érdekében be kell temetni az árkokat, meg kell haladni a belső konfliktusokat, és össze kell fogni. Magyar is ezt próbálja erősíteni retorikai fordulatokkal, a nemzeti szimbólumok gyakori használatával és a pártzászlók mellőzésével.

Az idei október 23. azért is bír rendkívüli téttel, mert az előző négy országgyűlési választás előtt nem tudott erőt demonstrálni az ellenzék a nagy nemzeti ünnepeken. Négy éve ilyenkor pár nappal voltunk az ellenzéki összefogás komoly sikereként elkönyvelt előválasztása után. A katarzis azonban elmaradt október 23-án. Az Andrássy úton tartott rendezvény akkor Mikecz szerint leginkább csak a pártok közötti konfliktusokat, töréseket világította meg, amelyek később a kampányban még jobban kicsúcsosodtak. A Tisza Párt most egységesebb képet mutathat, és a régi ellenzéki táboron kívül várhatóan több embert is képesek mozgósítani.

A politikai elemző kérdésünkre azt mondta: nincs egyértelmű mérőszáma annak, hogy melyik megmozdulást lehet sikeresebbnek nevezni. Azt legfeljebb csak a következő közvélemény-kutatások, és még inkább a jövő áprilisi választás eredménye mutatja meg, hogy ki tudta jobban mozgósítani a választóit. A résztvevők várhatóan mindkét helyen azt az élményt kapják élőben Mikecz szerint, hogy sokan vannak, együtt vannak, és ez önbizalmat adhat nekik a következő hónapokra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!