Tudod, mi az a két szó, amit a magyarok mondanak, ha meglátnak egy külföldi bringás ételfutárt?

„A lámpát, a lámpahasználatot, azt erőltessétek nekik!”

– közölte az egyik járókelő, amikor némi kíváncsiskodás után megtudta, mit csinálnak a Kerékpárosklub kedd estére kitelepült aktivistái a szervezet Nyugati téri pultjánál. Mi már ekkor tudtuk ott a helyszínen, hogy az aktivisták a pakisztáni vagy vietnámi bringás ételfutárokat szeretnék urdu és vietnámi nyelvű kisokosokkal segíteni abban, hogy jobban tudjanak adaptálódni a budapesti forgalomhoz. A kivilágítatlan, néha járdán suhanó kerékpáros futár sztereotípiáját már sok fővárosi ismeri, és néhányan nem éppen barátságosan adnak hangot a véleményüknek.

„Tudod, mi az a két szó, amit mondanak a magyarok, ha meglátnak egy külföldi futárt? Fuck you!”

– ezt már Zaid mondta angolul, amikor a Nyugati téri pult mellett megkérdeztem, hogy látja saját helyzetüket Budapesten. Zaid Dubajból érkezett és a fogorvosi tanulmányait próbálja megtámogatni egy kis saját futárkeresettel. Persze csak akkor szidják őt, ha rajta van a futártáska, jegyezte meg. Ha nincs, akkor nem. Zaid elektromos biciklivel dolgozik, amin a lámpa is világít. Mikor arról érdeklődtem, hogy miért száguldoznak a járdán a futárok, közölte: igen, sokan ezt teszik, és ez baj, de ha rendesen körülnézünk, akkor azt láthatjuk, hogy Budapesten mindenki ezt csinálja.

Közben Liptay Orsi, a Kerékpárosklub aktivistája és a projekt ötletgazdája újabb külföldi futárt pillantott meg a téren, és elkezdett rohanni felé az urdu és vietnámi szórólapokkal. „No police! No accident!” – kiabálta messziről a láthatóan kicsit megszeppent futárnak, majd elmondta, mit is próbál kínálni. A futár láthatóan megkönnyebbült, és mosolyogva fogadta a szórólapot.

A futárt én is megszólítottam. Kiderült, hogy Nepálból érkezett Budapestre, és az egyik üzleti főiskolán szeretne diplomát szerezni. Ő is kiegészítő forrásként tekint a futárkodásra, mint Zaid. Mikor megemlítettem neki, hogy volt szerencsém egyszer a katmandui közlekedési káoszban robogózni, elismerően bólintott, és hozzátette: ott nem is nagyon kerékpározik senki. A budapesti forgalom is nagy, és ha nem is olyan káoszos, mint Katmandu, nem könnyű idegenként eligazodni benne, fejtette ki, majd elnézést kért, hogy rohannia kell tovább, és elporzott.

Hogyan bringázz biztonságosan Budapesten?

A Kerékpárosklub tavasszal pályázott a VI. kerületi önkormányzatnál, és 1,8 millió forintot nyert el a projektre, tudtam meg a pulthoz visszabattyogva Liptay Orsitól. A pénzből Hogy bringázz biztonságosan Budapesten? címmel szórólapokat nyomtattak három nyelven (urdu, vietnámi, magyar), és felkészítették aktivistáikat, hogyan kell megszólítani az utcán az alapból bizalmatlan, sokszor angolul sem beszélő, rohanó biciklist ételfutárokat.

„Mi is érezzük, hogy nő a feszültség a gyakran járdán közlekedő külföldi futárok körül. De mi nem büntetni, hanem megszólítani szeretnénk őket” – mondta Liptay Orsi. Mint felidézte, az adta az ötletet, amikor olvasta a kerületi közösségi oldalakon, hogy milyen véresszájú kommenteket írnak az emberek a külföldi biciklis futárokról, és hogyan tapsolnak, amikor egy-egy rendészeti akció keretében végigbüntetik őket. Pedig az nem edukál, a külföldi futár gyakran nem is érti, miért büntették meg, tette hozzá.

Az pedig már az első három kitelepülés tapasztalata, hogy milyen örömmel fogadják a futárok a kezdeményezést. Mint Liptay Orsi visszaemlékezett, amikor az első alkalommal megszólított egy külföldi futárt, nagy bizalmatlanságot tapasztalt, de amikor meglátták az urdu vagy vietnámi nyelvű kis füzetet a kezében, felderült az arcuk. Volt, aki helyben elolvasta az egészet, majd lefotózta és továbbosztotta a kollégáinak.

„Mikor kiderült, hogy a pakisztáni futárok egymásnak küldözgetik a kisokost, mert annyira információhiányuk van, elsírtam magam” – mondta Orsi. Becslése szerint eddig kétszáz futárt tudtak így elérni személyesen, az akció végére, a nyolcadik kitelepülésre már azzal számolnak, hogy 500 körülire nő ez a szám.

Hogy ez mekkora arány? Tóth Gergő (Greg), az akcióban önkéntes alapon résztvevő Futárok Ligája társelnöke szerint 2000-3000 bringás futár lehet Budapesten. A belső kerületekben 70-80 százalékban külföldiek dolgoznak, a külső kerületekben fordított az arány, a belső részeken ugyanis a nagy étteremsűrűség miatt jobban lehet pörgetni a napi 12 órában dolgozó külföldieket. A külföldi futárok között most a legtöbb a pakisztáni, vannak még indiaiak, bangladesiek, de Tóth Gergő kirgiz futárral is találkozott már. Vietnámiak is vannak még, de erősen fogyatkoznak a januári vízumszigorítások óta.

Miért nem használják a lámpát?

Tóth Gergő szerint a külföldi futárok teljesen más közlekedési kultúrából érkeznek, sokszor azt sem értik meg például, hogy miért nem szabad Budapesten a járdán biciklizni. Egy iráni futárkollégája azt mondta neki, hogy bár van nemzetközi jogosítványa, a KRESZ szabályait menet közben az utcán próbálja ellesni, ami a fővárosi közlekedési kultúrát alapul véve nem mindig szerencsés.

Külön bonyolítja egy kicsit a dolgokat, hogy Pakisztánban bal oldali gépjármű-forgalom van, erősített rá a Pandzsáb tartományból érkezett Salman, akit szórólapfelvétel közben sikerült megkérdeznem. Amúgy szerinte a forgalom nagysága és az alap közlekedési szabályok hasonlóak mindkét országban.

Az azonban nem tartozik az alapszabályok közé keleten, hogy a kerékpárosok este használják a lámpát, hogy látszanak és lássanak. „Még nekem is volt balesetem bringázás közben: kinéztem jobbra, nem láttam senkit, elindultam és telibe kapott egy lámpa nélkül érkező futár”, idézte fel Tóth Gergő. Szerencsére nagyobb sérülés nem lett az ütközésből.

De miért nem használják a lámpát? Erre a kérdésre Jánostól kaptam meg a választ, akinek egyik szülője magyar, a másik arab. Mint mondta, jellemzően az újonnan Magyarországra érkezett futárok nem kapcsolják be a világítást a biciklin, jellemzően azért, mert ahonnan jöttek, Pakisztánban vagy az Arab Emírségekben ki vannak világítva az utcák, és nincs is előírva a lámpahasználat.

János felfedte a rejtélyt, hogy miért takarja el sok külföldi futár az arcát sállal: az arab városokban ez megszokott bringásviselet a homokviharok miatt. Bár nem szabályos a bringázás a járdán szerinte, de a futárnak sokszor muszáj az étteremhez vagy a címhez közel mennie, ha nem akarja, hogy ellopják a kerékpárját – ehhez pedig fel kell hajtania a járdára.

A „Magyar futár vagyok” matrica

János korábban sokat futárkodott, mostanában inkább már csak segít a pakisztáni térségből érkezőknek. Mint mondta, nagy a fluktuáció, folyamatosan jönnek az emberek az arab térségből, ahol az Emírségekben, Dubajban vagy éppen Kuwaitban futárkodtak, majd ha lejár a hathónapos budapesti szerződésük, mennek tovább Portugália vagy Anglia felé. Nem sokan maradnak, mert Magyarországot még az arab államoknál is rosszabbnak tartják, pedig ott aztán nem bánnak kesztyűs kézzel a pakisztáni munkavállalókkal.

Hogy miért? Mert János szerint egyre rasszistábbak a magyarok, és a rendőrök között is van erre példa. Több olyan esetről is hallott, amikor szándékosan utaztak a pakisztáni futárokra, kis semmiségekért büntették meg őket. Azt is látta, hogy a hazai futárok között divatba jött a „Magyar futár vagyok” matrica. Mikor megkérdezte az egyik futárt, miért ragasztotta fel a matricát, azt a választ kapta, hogy a rendőr így nem állítja meg.

Aki már futár volt korábban az arab országokban, az ismeri a KRESZ-t, Kuwaitban például gyorsképzést kapnak a futárok a munkába állás előtt, mondta János. Magyarországon legfeljebb egy oktatóvideót küldenek online a futárcégek, majd kipostázzák a ruhát, dobozt, és mehetsz! A magyar flottacégek nem törődnek sok mindennel: a futárok a szerződés után megkapják a biciklit, és irány a forgalom.

A pakisztáni, indiai futárok napi 12-16 órát dolgoznak átlag 150 kilométert tekerve, hogy pénzt tudjanak hazaküldeni a családnak. Nem keresnek túl sokat, kénytelenek akár öten-hatan egy lakásban lakni, egy szobában aludni Budapesten. János szerint most a legtöbb külföldi futár Pakisztánból vagy Indiából jön. Kint egy munkaközvetítő köt szerződést velük, sokan a házukat adják el, hogy az európai munka reményében ki tudják fizetni a tízezer eurós közvetítői díjat. A kinti közvetítő magyar partnercége azonban már nem sok mindenért vállal felelősséget. Ha gond van, széttárják a kezüket, hogy nem ők kapták a pénzt. Az így közvetített futárok János szerint gyanúsan gyorsan kapnak vízumot, mintha valaki a felsőbb szintekről segítené ezt a bizniszt.

Sokan nem tudnak angolul, ezért a kiszolgáltatottságuk is nagyobb

János, saját elmondása szerint azért hagyta abba a futárkodást, mert a flottacégek nagyon levitték a fizetést, ami kihatott a többi futár keresetére is. A borravaló is megcsappant az utóbbi időkben a külföldi futárok esetében. Megszokott, hogy ha magyar a futár, akkor kap jattot, ha külföldi, akkor nem, tette hozzá.

János is úgy látta, hogy az elmúlt félévben jelentősen csökkent a vietnámi futárok száma. Velük volt a legtöbb probléma, és nemcsak a közlekedési szokások miatt. A legtöbb vietnáminak semmilyen nyelvtudása nincs, sőt az alapfokú végzettsége sincs meg János tapasztalatai szerint. Legtöbben csak a Google-fordítóval tudtak kommunikálni, ami nagyon nehézkessé tette az ügyfelekkel való kapcsolattartást. Előfordult, hogy egy vietnámi futár egy órát ült a cím előtt az utcán, mert nem tudta jelezni, hogy megérkezett.

A vietnámi futárok valóban rosszul képzettek, nagyon elveszettek, és nem tudnak angolul, ezért a kiszolgáltatottságuk is nagyobb – mondta lapunknak Halász Juli, aki korábban a Telexnek készített videót a budapesti kerékpáros futárok sanyarú helyzetéről. Mint felidézte, a riport elkészítésekor mindenhová tolmáccsal kellett menniük, csak úgy tudtak beszélgetni a riportalanyokkal. Halász Juli szerint a legtöbbüknek mostanra lejárt a kétéves vízuma, akik meg itt maradtak, azokat javarészt felszívták az akku- és gumigyárak. Újak pedig nem jönnek már a megváltozott vízumszabályok miatt.

A pakisztániak viszont egyre többen vannak. Külön Whatsapp-csoportjuk van hatszáz taggal, mondta Tóth Gergő, akit mint kerékpárosfutár-érdekképviselőt, meg is hívtak oda. A szórólapokat oda is feltöltötte online, és egyre több futártól jön vissza, hogy nagy sikere van a projektnek. Mint hozzátette, látszik, nagyra értékelik a külföldi futárok, hogy foglalkoznak velük, nem ezt szokták meg itt. A futárok sérelmeiről, a rasszizmusról Tóth Gergő azt gondolja: ez a program ennek az érzetnek a csökkentéséről is szól. Nyilván nem mindenki rasszista a városban, de ha ezer ember között egy hülye van, amiatt is könnyen mehet a futár egész napja a kukába.