Külső támogatással tovább fonódó villamos, és három fürdő felújítása is téma volt a főváros szakbizottságában
Ingatlanberuházók bevonásával a Budafoki úton keresztül tovább hosszabbított budai fonódó villamos; három budapesti nagyfürdő felújítása hitelből, és a rakpart rendbetétele is szóba került a főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságában. Az is kiderült, hogy amennyiben nincs felújítás, akkor egy-két éven belül újabb budapesti fürdőt kell majd bezárni.
Új villamosvonal. Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közösen kezdeményezték a közgyűlésnél, hogy tervezzék meg a budai fonódó villamosvonal újabb, a Budafoki úton a Savoya parkig tartó szakaszának meghosszabbítását. Javaslatukkal az utóbbi években a környéken megvalósult ingatlanfejlesztésekhez igazítanák hozzá az infrastruktúrát. A tervek szerint első körben a Dombóvári útig hosszabbítanák meg a Budai fonódót, később pedig a Budafoki úton, dél felé is folytatnák a fejlesztést. Párhuzamosan átalakítanák a Budafoki utat is, városias, zöld, sétálható főútvonalat csinálnának belőle.
Most azt is kezdeményezik, hogy a kormány és az önkormányzat kötelezze a lakásberuházókat a hozzájárulásra a villamosvonal fejlesztéséhez, valamint utasítanák a BKK-t, hogy kezdje el a Budafoki úti (Dombóvári út és Savoya Park közti) villamosvonal előkészítését és engedélyezését. Ez a budai fonódónak már a harmadik üteme lenne, a második a tervek szerint a Szent Gellért térről déli irányba, a Műegyetem rakparton végigvezetve elérné a Kopaszi-gát térségét. Ez utóbbi állami, nem fővárosi projekt, erre a közbeszerzéseket már kiírták.
Vitézy Dávid a bizottságban arról beszélt, hogy látva a mostani beruházásokat 10 ezret meghaladó lakás épülhet fel ebben a térségben a következő években. „Azt gondoljuk a főpolgármesterrel, hogy ezen a tengelyen csak buszokra építeni nem lehet.” A legfontosabb újdonság az ingatlanfejlesztői hozzájárulás lenne, ami több európai városban már működik, például Londonban is. Lakásnégyzetméterenként 50 ezer forinttal kellene hozzájárulnia ilyen beruházásokhoz a területen fejlesztőknek. Ezt önálló jogkörben nem írhatja elő a főváros, ehhez kormányzati szándék is kellene.
Bezárt fürdők és hitel. Budapest fürdőcége (BGYH) 60 millió euró (23 milliárd forint) hitelt szeretne felvenni három történelmi fürdője felújítására. Ebből a pénzből
- a nemrég bezárt Szent Gellért Fürdőre 40 millió eurót költenének.
- Felújítanák a Széchenyi Fürdőt is, ahol ha nem lesz felújítás a termál részlegen, akkor azt is be kell zárni.
- Jutna pénz a hányatott sorsú, hosszú ideje zárva tartó Rác Fürdőt.
A cég vezérigazgatója elmondta, hogy ezeket a felújításokat saját erőből nem tudják finanszírozni, de ezzel a hosszú távú eredményességet tudnák biztosítani a cégnek. A hitelfelvételt viszont hiába hagyja majd jóvá a közgyűlés, ahhoz mindenképpen kormányzati jóváhagyás is kell majd. Az elmúlt években a főváros többször is próbált hitelt felvenni, de a kormány egyszer sem bólintott rá.
Vitézy Dávid javaslatára a bizottság most felkérte a fürdő vezetését, illetve a főpolgármestert, hogy az előterjesztést úgy dolgozza át, hogy mindhárom beruházás esetén pontos üzleti terv mutassa be az egyes beruházások és a hitelfelvétel várható piaci megtérülését. Ennek értelmében a bizottság a hitelfelvételt most nem javasolta tárgyalásra a közgyűlésnek, de ennek ellenére Karácsony Gergely napirendre veheti majd.
A nagy útfelújítások. Készült egy ideálisabb pénzügyi helyzetben alkalmazható tízéves terv az utak, hidak, felüljárók felújításáról. A tervet röviden a BKK vezérigazgató-helyettese, Bodor Ádám mutatta be: az útfelújításoknál a „top 500 szakaszt” jelölték ki, ezekre 130 milliárd forintot kellene költeni. Évente körülbelül 30-35 milliárd forintra lenne szükség jobb esetben.
A hidakra a következő tíz évben megközelítőleg 300 milliárd forintot kellene elkölteni, a hidaknál és a felüljáróknál egyre több az azonnali vagy sürgős beavatkozást igénylő.
A Petőfi hídhoz, a K-hídhoz és a Gubacsihoz minél előbb hozzá kellene nyúlni.
Vitézy Dávid szóvá tette, hogy idénre sikerült 4 milliárd forintot kiharcolni útfelújításra, de mivel a közbeszerzések nem zárultak le, a két idénre tervezett projekt (Mester utca és az újpesti István út) nem indul el. Más beruházásokra pedig nem indult el tervezés, így hiába van pénz, most nem tudnak semmit elindítani. Kiss Ambrus főigazgató jelezte, hogy a kormányzati elvonások miatt a főváros költségvetésének minden olyan pénz jót tesz, amit nem kell kifizetni, de azzal egyetért, hogy tervekre szükség van. A BKK vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy ők szívesen indítanának tervezést, de ahhoz forrásra van szükségük.
Rakpart és Orbán. A bizottság többsége támogatta, hogy Karácsony Gergely éljen a kormány felé a felterjesztési jogával és kezdeményezze rakpart felújításra vonatkozó EU-s finanszírozási szerződések megkötését. Rögzítették azt is, hogy a Főpolgármesteri Hivatal és a BKK a Kossuth Lajos tér – Fővám tér közötti szakasz megújítása érdekében elvégeztette a szükséges tervezési-előkészítési feladatokat. A főváros már több mint egy éve benyújtotta a támogatási kérelmét, de ezzel a kormány nem foglalkozott.
A pesti rakpart körüli vitát Orbán Viktor azzal robbantotta ki nemrég, hogy videót készítettek a rakparton, amin a miniszterelnök fejcsóválva megállapítja, hogy „bár a város legszebb pontja, Budapesten már Karácsony van”. Orbán a lezárt rakparti részre kitett grillsütőt, illetve a környékén eldobált szemetet kifogásolta. A főpolgármester és Vitézy Dávid is reagált a miniszterelnök videójára. Karácsony szerint az a hely, amit Orbán a videóban néz, nyáron sok tízezer embernek adott szórakozási lehetőséget – a rakpartot ugyanis idén nyáron is lezárták azért, hogy az autók helyett az emberek vehessék azt igénybe többek között sütögetésre is. Vitézy pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a méltatlan állapotok annak köszönhetőek, hogy az ide tervezett beruházásra járó, uniós programokba betervezett pénzt Budapest évek óta nem kapja meg, „mert a kormány nem adja oda”.