Török Gábor: Egyértelműen szintlépést látunk ezekben a hónapokban

585

„Sohasem hazudnak annyit, mint választás előtt, háború alatt és vadászat után” – ezzel az idézettel kezdte keddi Facebook-posztját Török Gábor. A politológus szerint sok tudatos hazugság volt már a magyar választási kampányokban, de „eddig talán a 2006-os szocialista módszer volt a legdurvább”, amikor Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédben, zárt körben azt mondta, hogy „nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”.

Török Gábor azt írta, ami most történik, nem újdonság, de „egyértelműen szintlépést látunk ezekben a hónapokban”. A politológus szerint azért, mert elsősorban „nem az ország helyzetéről hazudnak, hanem az ellenfél szándékairól mondanak nyilvánvalóan igazolhatatlan, hamis dolgokat”. „Ilyen mennyiségben és ilyen minőségben korábban még senki sem próbálkozott ezzel, valószínűleg önálló fejezetet és valami szemléletes elnevezést érdemel majd a magyar kampánytörténelemben” – írta a politológus.

A politológus nem említette konkrétan azt a pár napja nagyon eldurvult, mesterséges intelligenciával készült képekkel, videókkal felerősített lejáratókampányt, amit Magyar Péter ellen indított a kormányoldal, és amiben már konkrétan általa nem mondott mondatokat adnak a Tisza Párt elnökének szájába. Előbb a Mediaworks megyei lapjai csinálták ezt, de kedden már Orbán Balázs is simán kitett egy Facebook-reelt, amiben Magyar mesterséges intelligenciával generált hasonmása mond olyan dolgokat, amiket az igazi tiszás politikus soha nem mondott. Magyar szerint a magasabb fokozatba kapcsolt lejáratókampány nem más, mint „nyílt választási csalás”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!