Magyar Péter: Orbán eladta Magyarországot Washingtonban

4051

„Orbán Viktor és hűséges janicsárjai megint utaztak egy jót, megint megünnepelték magukat, és megint eladtak valamit: most épp Magyarországot” – így reagált szombat délelőtt Magyar Péter a Facebookon Orbán Viktor és Donald Trump washingtoni tárgyalásának eredményére. A Tisza Párt elnöke szerint az, amit a kormány „történelmi sikerként” ad el, az csak az ország további eladósítása, Magyar szerint politikai színház, és kritizálta a miniszterelnököt, amiért a magyaroknak járó uniós ezermilliárdokat nem tudja hazahozni.

„Orbán korábban Kínának hajolt meg az akkugyárakkal, most épp Amerikának az atomerőművekkel. 466 milliárd forint elköltését vállalta egy év ”szankciómentességért„ cserébe: ennyire árazta be Amerika a magyar miniszterelnököt”, írta Magyar Péter. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint a magyar emberek nem űrállomásra vágynak, hanem arra, hogy vonattal emberi körülmények között eljussanak Budapestre vagy Salgótarjánba.

„Mielőtt meghódítjuk az űrt, próbálkozhatna a Orbán Viktor a működőképes egészségügy, biztonságos közlekedés és normális oktatás biztosításával”, írta Magyar, aki szerint a washingtoni út nem a magyarok sikere volt, hanem Orbán újabb személyes menekülőútja.

Reagált a washingtoni Orbán-Trump találkozóra Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke is, azt írta a Facebookon, hogy szerinte Washingtonban nem Magyarország győzött. „Tegnap Washingtonban nem történt semmi olyan, ami nekünk, magyaroknak könnyebbé tenné az életünket. Az orosz gázt drágábban vásároljuk, és a felárat magyar adófizetők pénzéből utaljuk Putyinnak. Ebből is finanszírozza a háborút. Orbán tegnap is Putyin érdekében lobbizott, nem a magyarokéban”, írta az ellenzéki párt elnöke.

A pénteki amerikai csúcs eredményeit ebben a cikkben foglaltuk össze, az Orbán-Trump-találkozó után Orbán Viktor bejelentette, az Egyesült Államok a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében teljes mentességet ad az orosz kőolajat és földgázt sújtó amerikai szankciók alól Magyarországnak. Magyarország fűtőanyagot fog vásárolni a Westinghouse-tól, és megnyitják az utat a kis amerikai moduláris reaktorok magyarországi megjelenése előtt.

A Paks II. erőművet érintő amerikai szankciókat teljes egészében eltörlik, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény visszaállításáról viszont nem született megállapodás. Később külön J. D. Vance amerikai alelnökkel is találkozott Orbán. Hogy miről esett még szó, azt percről percre közvetítésünkben visszaolvashatja, videós összefoglalónkban visszanézheti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!