Magyar Péter a Financial Timesnak: Ha Trump ebben az országban élne, más lenne a véleménye Orbánról

2363

„Orbán Viktor Vlagyimir Putyin legközelebbi szövetségese az EU-ban” – mondta Magyar Péter a Financial Timesnak adott interjújában. Hozzátette, hogy az orosz elnöknek ezért érdeke, hogy a hatalomban tartsa a miniszterelnököt.

A Tisza Párt vezetője a jövőbeli terveiről és Orbán amerikai útjáról is beszélt a lapnak, utóbbival kapcsolatban azt mondta, hogy nem a magyarok sikere, hanem a miniszterelnök személyes menekülőútja volt. „Orbán mindent megtett… megígérte, hogy több milliárdot elkölt az Egyesült Államokban egy évnyi szankciómentességért cserébe” – mondta.

A hivatalos kormányzati kommunikáció eddig a szankciómentességgel kapcsolatban az volt, hogy korlátlan időre szól, ezt mondta maga Orbán Viktor is, aki úgy fogalmazott: „Az elnök azt mondta, az úgy lesz, hogy időhatár nélkül mentesítünk benneteket az amerikai szankciók alól, amelyek a Török Áramlatot, illetve a Barátság-olajvezetéket sújtották volna.”

A Telex kérdésére korábban a Fehér Ház egyik tisztviselője a magyar kormányzati kommunikációval szemben azt a hivatalos választ adta, hogy Donald Trump egy évre mentette fel Magyarországot az orosz olaj és gáz vásárlására vonatkozó amerikai szankciók alól. Erről számolt be a CNN, de ugyanezt mondták a BBC és a Reuters forrásai is.

Magyar azt is mondta a Financial Timesnak, hogy ha megnyeri a választást, rögtön kimondja, hogy Oroszország az agresszor az orosz–ukrán háborúban, és sürgetni fogja a tűzszünetet, de az európai uniós elképzelésekkel egy vonalban. Emellett megjegyezte viszont, hogy nem fog katonai támogatást küldeni Ukrajnában, és nem fog minden kereskedelmi szálat megszakítani Oroszországgal. Azt mondta: nem fogja feláldozni Magyarország energiabiztonságát nemzetközi szankciók miatt, illetve csupán elvek miatt nem fogja elfogadni a magasabb energiaárakat sem.

A Financial Times azt írja: Magyar az Orbán-kormány több elképzelését is megtartaná Ukrajnával kapcsolatban, például az ukrajnai kisebbségi magyarok jogainak védelmét, vagy azt, hogy népszavazásra bocsátaná Ukrajna EU-s csatlakozását. Azt is mondta, hogy az Egyesült Államokkal egy jól működő kapcsolatot szeretne, annak ellenére, hogy az amerikai útján Orbánt többször is dicsérte Donald Trump.

„Ha ebben az országban élne, más véleménye lenne Orbán Viktorról” – mondta az amerikai elnökről.

Kifejezte a szándékát arra is, hogy Magyarország tagja legyen az euróövezetnek, de bevezetési dátumot nem jelölt meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!