Emelések a gyermekvédelemben

Már sokadjára, de remélhetőleg utoljára tárgyalt a gyermekvédelmi források elköltéséről a kormány, mondta Gulyás. Arról beszélt, hogy nemcsak a jelenlegi, de a jövő évi forrásokról is beszéltek az ülésen. Döntés született arról, hogy a nevelőszülők juttatását kétszeresére emelik, mert a kormány álláspontja szerint a gyerekeknek az a jó, ha nevelőszülőknél, családokban nevelkedhetnek gyermekvédelmi intézmények helyett. Gulyás szerint a nevelőszülők juttatásainak emelése ahhoz vezet majd, hogy minél több gyerek nevelkedhessen családban. Gulyás azt mondta, jelenleg nagyságrendileg 23 000 gyerek van a gyermekvédelmi rendszerben, 30 százalékuk lakik intézetben.

A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony továbbra is teljes munkaidős jogviszony marad. Változás, hogy az egynél több gyerek után járó kiegészítő díj helyett minden egyes gyerek után alapdíjat, a minimálbér 60 százalékát kapják majd a nevelőszülők. Emelik a speciális igényű gyerekek utáni pótlékot is, ez 15 százalék lesz a korábbi 7 százalék helyett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!