„Nem minden munkánkat végeztük el tökéletesen” – fideszeseket kérdeztünk a Kubatov-lista hiányosságairól

„Vannak olyan választókerületek, ahol nem végezték el a munkát. Aztán vannak olyan helyek, ahol meg tökéletes állapotban van az adatbázis” – mondta egy névtelenséget kérő fideszes forrásunk, amikor Orbán Viktor zánkai előadásáról kérdeztük. A Harcosok Klubja októberi edzőtáborában arról beszélt a miniszterelnök, hogy nincsenek jó állapotban a Fidesz adatbázisai, amelyre a párt választási mozgósítása épül. Az elmúlt hetekben a Fidesz több választókerületi elnökével beszéltünk arról, hogy milyen tapasztalataik vannak erről helyben.
Az előbb említett fővárosi fideszes forrásunk szerint a párt belső tanácskozásain elhangzott néhány választókerület, ahol jobban kellene teljesíteni, de konkrét neveket nem akart elárulni. Abban ő nem lát semmi rendkívülit, hogy a miniszterelnök az adatbázis frissítéséről beszélt a sajátjainak, hiszen minden pártnál ezt csinálják a választások közeledtével. A Fidesz legújabb aláírásgyűjtése is ezt a célt szolgálja, amivel hivatalosan Brüsszel háborús terveit akarják megakadályozni.
Az aláírók adatait az aktivisták felviszik a Fidesz évek óta épített, gyakran csak Kubatov-listaként emlegetett adatbázisába, majd mind a 106 egyéni választókerület vezetése megkapja a körzetben aláírók elérhetőségeit, hogy a kampányban már célzottan tudjanak kopogtatni.
„Azt mondják a srácok, hogy mi jól állunk az adatbázissal”
– mondta a forrásunk, aki várhatóan egy fővárosi választókerületben (vk) indul a jövő áprilisi választáson. Sőt, azt is állította, hogy náluk az aláírók majdnem 20 százaléka új, azaz korábban még nem szerepelt a választókerületi adatbázisban. „Vagy új beköltözők, vagy olyanok, akik korábban nem támogatták a Fideszt, de a háború-béke kérdésében azt mondják, hogy nem akarnak háborút.” Az adatok rendezésénél derül majd ki, hogy az új aláírók korábban szerepeltek-e egy másik körzetben, és csak átköltöztek a legutóbbi választás óta, vagy valóban új szimpatizánsok.
Orbán szavai szerint azonban nem mindenhol ilyen fényes a helyzet. A miniszterelnök arról beszélt a Telexhez kiszivárgott hangfelvétel szerint Zánkán, hogy mind a 106 választókerületi elnököt meghallgatta egy bizottság, aminek Orbán Balázs, Lázár János és Kövér László volt a tagja. „Vannak kiemelkedően jól teljesítő vk-ink, vannak gyalázatos állapotban lévő, és vannak középszerű vk-ink is. Most csak arról beszélek, hogy nincsen rendben az adatbázis” – fogalmazott a miniszterelnök, majd egyértelművé tette, hogy nem lehet úgy választást nyerni, ha nem ismerik névről az összes szavazót. „Ebben a kiélezett csatában, ami most jön, meg végképp nem.”
Teljesíteni kell az elvárt számot
Egy kicsit magára vette a miniszterelnök szavait Pócs János. „Amíg nem tudunk 100 százalékot letenni az asztalra, addig nem leszek elégedett. Most állunk saccra 60 százalékon” – mondta a Telexnek október végén a fideszes országgyűlési képviselő, aki a Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 2. választókerületének az elnöke. Elképzelhető, hogy a beszélgetésünk óta jobban állnak, de Pócs egyébként is a „kiváló” kategóriát lőtte be célul maga elé.
Arról beszélt, hogy a választókerületében minden településen van egy kis csapat, amely az adatbázis bővítésén dolgozik, körülbelül 200 emberről van szó. Aláírásokat gyűjtenek, Pócs fogadóórákat tart, személyesen vagy levélben tartja a kapcsolatot az emberekkel, szerinte ő ezeket teszi az adatbázis érdekében. Minél többet kell dolgozni, minél több emberrel kell találkozni – ezt javasolja a többi választókerületi elnöknek, de azt nem tudja, hogy Orbán kire gondolt, amikor a gyalázatos állapotban lévő választókerületekről beszélt.
Arra a kérdésre, hogy ő ismeri-e név szerint az összes szavazót a körzetében, ahogy azt a miniszterelnök feladatul szabta, úgy felelt: 2010 óta a Jászság országgyűlési képviselője, „persze, hogy ismeri az embereket és a problémáikat”. Szerinte a tavalyi választáshoz képest még több támogatójuk is van a Jászságban, ezt „a levegőből érzi”. Tavaly nagyobb elutasítást érzett a levegőben, most állítása szerint másféle tapssal fogadják őt, és olyan emberek is megkeresik, akik eddig nem foglalkoztak politikával. Szerinte ennek két oka van: „egyrészt a sok pozitív intézkedés, amit az emberek javára hoztunk, csok, gyed, lakáshitel”. A másik pedig az alkalmatlan ellenzék. „A Tisza a megnyilvánulásaival árt magának.”
Kifejezetten pozitív tapasztalatokról számolt be lapunknak Hollósy András miskolci alpolgármester is, aki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 2. választókerületének lett az új elnöke tavasszal. Ő arról beszélt, hogy rengetegen keresik fel az aláírásgyűjtő pultjaikat Miskolcon, és írják alá a háborúellenes petíciót. Több száz aktivistával vannak jelen a választókerület számos pontján. „Én azt tapasztalom itt, hogy egyre többen érzik a választás súlyát, és olyanok is jelentkeztek aktivistának, akik korábban még soha.” Azt nem tudja, hogy más választókerületben mi a helyzet. „Azzal foglalkozom, ami rám van bízva. Minden választókerületi elnök a saját választókerületéért felelős.”
„Bizonyára arra, hogy nem minden munkánkat végeztük el tökéletesen. Itt az ideje, hogy kijavítsuk”
– válaszolta Menczer Tamás arra a kérdésünkre, hogy szerinte mire gondolhatott Orbán Zánkán, amikor az adatbázisok hiányosságairól beszélt. A fideszes képviselő Pest vármegyei választókerületének több településén is aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy lobbizzon régóta vágyott helyi fejlesztések (például focipálya, játszótér, útfelújítás) kormányzati támogatásáért.
Az aláírók adatait és elérhetőségét Menczer kapja meg, de a Telexnek állította: ez nem a választói adatbázis bővítéséről szól, mert csak a megadott helyi fejlesztés ügyében küld majd levelet azoknak, akik erre felhatalmazták. Szerinte az aláírók arra kapnak garanciát, hogy ő mindent meg fog tenni azért, hogy belátható időn belül meginduljanak a kért fejlesztések.
Úgy tudjuk, a Fidesz országos aláírásgyűjtésénél minden választókerület kap a pártközponttól egy célszámot, amit el kell érni. Azt a fideszes forrásaink nem tudták megmondani, hogy mi történik akkor, ha valaki nem teljesíti a számot.
„Olyan biztos nincs, hogy leváltanak, ha nem jön össze, de ez mégiscsak egy komoly szervezet, ahol vannak elvárások, amiket teljesíteni kell. A Coca-Cola is így működik”
– tette hozzá az egyik választókerületi elnök. Szerinte ez csak az egyik feltétele annak, hogy valakiből képviselőjelölt legyen a jövő áprilisi választáson.
A Direkt36 írt arról egy kormányközeli forrásra hivatkozva, hogy több fideszes politikus csak feltételesen kapta meg a képviselő-jelöltséget februárban, amikor a Karmelitába rendelte Orbán Viktor a választókerületi elnököket. Az oknyomozó portál szerint a Voks2025-nek nevezett, Ukrajnáról szóló véleménynyilvánító szavazás egyik célja az volt, hogy megmérjék: „milyen mozgósító erővel” bír a Fidesz az egyes választókerületekben. A rosszul teljesítő választókerületek vezetői számíthattak arra, hogy le fogják cserélni őket. Azóta már azt is tudjuk, hogy a Fidesz a választókerületek legalább harmadában más jelölttel vág neki a 2026-os választásnak, mint négy évvel korábban. A lecserélt emberek között lehetnek olyanok is, akik a Voks2025-ös aláírásgyűjtésnél buktak el.
A hírhedt Kubatov-lista
Hova kerülnek az adatok? A Fidesz támogatóit nyilvántartó adatbázist, az úgynevezett Kubatov-listát több mint húsz éve építik, az alapokat a 2004-es és a 2008-as népszavazások alatt rakták le.
Az adatbázis alapján a Fidesz nemcsak azt tudja, hogy ki mennyire kormánypárti, hanem a kötődés mértékét is tárolja különböző pontértékekkel.
A Kubatov-lista létezéséről először 2010-ben írtak az újságok, de a nyilvánosság bővebben 2012-ben ismerhette meg, miután felkerült az internetre egy „szigorúan belső felhasználásra szánt dokumentumfilm”, amely a feltöltő szerint a 2009-es pécsi időközi polgármester-választás kampánya alatt készült. „Így dolgozik a gépezet egy vidéki város polgármester-választásának eldöntésén. Körmendről, Győrből, Pápáról, a XI. kerületből, Kispestről, Enyingből, Vas megyéből és még számtalan helyről összejött emberkék munkálkodnak azon, hogy megszerezzék Pécset, Kubatov Gáborral az élen. Hogy Pécs mit akar, az nagyjából le van szarva, a lényeg az, hogy Pécs meglegyen, és hogy viszlát Kati” – adott akkor kommentárt a videóhoz a feltöltő.
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón letagadta a Kubatov-listák létét. Szerinte „ilyen listákat senki nem látott”. A 444 cikke szerint ugyanakkor az utóbbi években több fideszes politikus Facebook-fotóján is jól kivehetően látszott a Kubatov-lista, és maga Kubatov Gábor sem tagadta ennek létezését az Index műsorában tavaly júliusban. A Fidesz pártigazgatója azt mondta, hogy teljesen legális választói adatbázisa van a Fidesznek, ahogy a többi pártnak is. Húsz éve gyűjtik a választók aláírásait, és „brutális munkát” tettek ebbe. Azt nem árulta el, hogy hány választó szerepel az adatbázisban, de azt mondta: nyomtatott formában is megvan a lista, így ha megszűnne az internet, akkor is el tudnának jutni minden szavazójukhoz.
Az elmúlt években mindenki számára világossá vált, hogy a folyamatosan frissülő adatbázis a Fidesz mozgósításának és választási sikereinek egyik legfontosabb eleme. Természetesen a többi párt is épít támogatói adatbázisokat, de senki másnak nincs olyan kiterjedt táblázata, mint a Fidesznek. Az adatbázis azért fontos a pártnak, mert ezen keresztül tudják, hogy kik azok, akikre a választás napján számíthatnak, kiket kell mindenképpen elvinni szavazni, vagy hova kell vinni mozgóurnát. Nem véletlenül mondta Orbán Zánkán, hogy az aktivistáknak legalább kétszer-háromszor fel kell keresniük a szavazókat a szavazásokig, majd a választási kampányban „többször megtámadva őket mindenféle hívásokkal és kontakttal, elviszik őket választani”.
Azt, hogy miként hasznosítható egy ilyen adatbázis a gyakorlatban, a Választási földrajz szakértője, Bódi Mátyás magyarázta el ebben a videóban.
Ez úgy néz ki, hogy a fideszes aktivisták házról házra járnak, és megkérdezik az embereket (a párt támogatóit) arról, hogy számíthatnak-e rájuk a választás napján, az idősebbeknél pedig arról is érdeklődnek, igényelnek-e mozgóurnát. Mivel tabletek vannak az aktivistáknál, ezért a GPS-koordináták segítségével a központban tudják, hogy tényleg elvégezték-e a munkát az aktivisták, felkeresték-e azokat, akik az adatbázisban szerepelnek. Aztán ezeket az embereket az aktivisták a választás napján is felkeresik, és gondoskodnak arról, hogy elmenjenek szavazni.